Női NB II
A Kelet bajnoka Vágó Fanni csapata, a Soroksár SC
2021. május. 12., 19:11
A Kelet bajnoka Vágó Fanni csapata, a Soroksár SC
A női NB II Keleti csoportjának bajnoka, a Soroksár SC
A Vágó Fanni által irányított Soroksár SC szezonbéli utolsó mérkőzésén 4–0-ra legyőzte az FC Hatvant és ezzel megnyerte a női NB II Keleti csoportját. A sárga-feketék készülhetnek a Puskás Akadémia elleni rájátszásra, amelyben eldől, melyik csapat jut fel egyeneságon a Simple Női Ligába.

A Soroksáron játszott mérkőzés 10. percében Győrik Alexandra juttatta vezetéshez a listavezetőt. A hazaiak a csoport gólkirálynője, Fogl Katalin találatával duplázták meg előnyüket, majd a második játékrészben előbb Váradi Ráhel, majd Molnár Adelina is gólt szerzett, kialakítva a 4–0-s végeredményt.

A bajnokság hajrájában már Szabados György edzette FC Hatvan elleni siker nem csak a rájátszás lehetőségét jelenti az FTC-Telekom utánpótlására építkező soroksári csapat számára, de azt is, hogy a lányok a tavaszt pontveszteség nélkül játszották végig, és ősszel is csak egyetlen botlásuk volt, a legnagyobb vetélytárs, az ezüstérmes Újpest FC ellen.

A női NB II két csoportjában a 2020-2021-es bajnoki évben 25 csapat viaskodott. A területi alapon kettéosztott mezőny két legjobbja, a két csoportgyőztes, nem jut fel automatikusan az élvonalba, hanem kétmérkőzéses, kuparendszerű rájátszásban viaskodik.

A szövetség korábban kijelölte már a rájátszás játéknapjait, a Keleti csoportot megnyerő Soroksár SC, valamint a Nyugati csoportban százszázalékos teljesítménnyel az élen végző Puskás Akadémia május 22/23-án, valamint május 26-án (szerdán) csap majd össze. A párharc győztese automatikusan feljut a Simple Női Ligába, míg a vesztesre további párviadal vár: a szintén kuparendszerű osztályozó a Simple Női Liga 7. helyezettjével, május 29/30-án és június 5/6-án. (Arról, hogy a Simple Női Liga 7. helyezettje a szombathelyi Haladás-Viktória FC, vagy a szegedi St. Mihály FC lesz-e, a két csapat vasárnapi, makói találkozója dönt.)

A Puskás Akadémia és a Soroksár SC párbajának további érdekessége, hogy mindkét csapat kerete nagyon fiatal, a „vázat” adó néhány rutinos játékos mellett a csapatokat az utánpótlás legjobbjai alkotják. Közös a két csapatban az is, hogy mindkét gárdát, egy-egy harminc évesnél fiatalabb, már az élvonalra is alkalmas A-licenccel rendelkező edzőnő, Vágó Fanni, illetve Halászi Kinga dirigálja.

A Nyugati csoportot megnyerő Puskás akadémia gárdáját, az MLSZ TV stábja mutatta be.

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom