Az FC Nagykanizsa az első félidőben két gólt is szerzett Pécsen a PVSK ellen az első félidőben, Sipőcz Kamilla és Torma Lujza révén. A második félidőben aztán már csak a hosszabbítás hozott gólt, azt is Sipőcz Kamilla lőtte.
A Dunaújváros otthon nyert 3–1-re, mégpedig a ZTE ellen. A második félidő közepéig 0–0-ra állt a mérkőzés, akkor a hazai játékosok közül – bő tíz percen belül – Németh Flóra, Véninger Tünde és Szabó Alexandra is bevette a zalaegerszegiek kapuját. A vendégek csak a 86. percben szépítettek, Széplaki Rebeka révén.
Ugyancsak 3–1-re győzött a Pápai LC, Pakson. Horváth Melitta ugyan a zöld-fehéreknek szerzett vezetést, de egy perccel később, a 18. percben Kovács Kira kiegyenlített. Kaszap Kamilla, az egykori Illés Akadémia-növendék még az első félidőben vezetést szerzett, utóbb kiderült, tulajdonképpen az volt a döntő gól. A második félidőben a Takácsiból származó Németh Zsófia állította be a végeredményt.
A Fehérvár FC 3–0-ra verte a Soproni Egyetem csapatát. Bognár Petra, aki két évvel ezelőtt a Simple Női Ligában is játszott a piros-kékek színeiben, az első félidőben elért duplájával oroszlánrészt vállalt a győzelemben. A végeredményt Forró Kata állította be.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.