Női A-válogatott
Két hét válogatott futball hazai pályán
2018. március. 19., 10:53
Két hét válogatott futball hazai pályán
A magyar válogatottakra számos tét- és felkészülési meccs vár az előttünk álló, tavaszi időszakban: a férfi U19-es csapatunk kivételével minden válogatottunk megtekinthető hazai pályán a női U17-es csapatunktól a férfi A-válogatottig.

A tavalyi évhez hasonlóan százszázalékos a magyar válogatottak programja: mind a négy korosztályos válogatottunk bejutott az elitkörös Eb-selejtezőbe, és a férfi U19 kivételével – melynek Macedóniába kell utaznia – mindegyik hazai pályán küzdhet, így Budapesten láthatjuk a férfi U17-es válogatottunk, Telkiben harcol a kontinenstornáért a női U19-es csapatunk, míg az ország nyugati felében, Bükön és Sopronban lépnek pályára az U17-es lányaink. 

Emellett bemutatkozik a Groupama Aréna közönségének Georges Leekenes válogatottja Kazahsztán, és a Premier League-játékosokkal érkező Skócia ellen, míg a Michael Boris vezette, a selejtezőin még veretlen U21-es csapatunk a Hidegkuti Nándor Stadionban lép majd pályára a győzelem reményében Ciprus ellen. 

Női válogatottunkra nem kisebb kihívás vár, mint a világelithez tartozó Svédország elleni vb-selejtező, amit Szombathelyen láthatnak majd az érdeklődők. 

A hazai meccsdömping mellett idegenben is lesz fellépése magyar válogatottaknak: az U21-es csapat március 26-án Belgiumban lép pályára Eb-selejtezőn, az U19-es válogatott pedig Szkopjéban az angolokkal, a macedónokkal és a lettekkel méri össze erejét az Eb-selejtező elitkörben.

A VÁLOGATOTTAK TELJES HAZAI PROGRAMJA

Március 22.

Férfi U21: Magyarország–Ciprus, Eb-selejtező, 20.00, Hidegkuti Nándor Stadion

Férfi U17: Magyarország–Szlovénia, Eb-selejtező elitkör, 14.00, III. Ker. TVE-pálya

Március 23.

Női U17: Magyarország–Olaszország, Eb-selejtező elitkör, 15.00, Büki Sportközpont

Férfi A-válogatott: Magyarország–Kazahsztán, felkészülési mérkőzés, 19.00, Groupama Aréna

Március 25.

Férfi U17: Magyarország–Románia, Eb-selejtező elitkör, 14.00, III. Ker. TVE-pálya

Március 26.

Női U17: Magyarország–Csehország, Eb-selejtező elitkör, 16.00, Büki Sportközpont

Március 27.

Férfi A-válogatott: Magyarország–Skócia, felkészülési mérkőzés, 20.00, Groupama Aréna

Március 28.

Férfi U17: Magyarország–Izrael, Eb-selejtező elitkör, 14.00, Hidegkuti Nándor Stadion

Március 29.

Női U17: Magyarország–Szerbia, Eb-selejtező elitkör, 16.00, Soproni Városi Stadion

Április 4.

Női U19: Magyarország–Svédország, Eb-selejtező elitkör, 16.00, Telki

Április 5.

Női A-válogatott: Magyarország–Svédország, vb-selejtező, 18.00, Haladás Sportkomplexum

Április 7.

Női U19: Magyarország–Szlovénia, Eb-selejtező elitkör, 16.00, Telki

Április 10.

Női U19: Magyarország–Hollandia, Eb-selejtező elitkör, 16.00, Telki

 

Hírajánló

Simple Női Kupa: az MTK a Puskás Akadémiával, a Szeged a Ferencvárossal találkozik

A Simple Női Kupa 4. fordulóját rendezik a héten, a tét a legjobb nyolc közé jutás. Négy párban élvonalbeli csapatok találkoznak, a Simple Női Liga további négy csapata NB II-es csapattal találkozik, illetve találkozott.

2025. október. 02., 10:01
Nem bírtunk a megerősödött belga válogatottal

Női U17-es válogatottunk 4-1-es vereséget szenvedett Belgiumtól a Tubize-ben rendezett felkészülési mérkőzésen.

2025. október. 01., 15:34
Női U15-öseink hibátlan mérleggel zárták az UEFA-tornát

Az észak-macedónok és a bolgárok legyőzése után a női U15-ös válogatottunk a házigazda Szlovénia ellen is nyert (3-1), ezzel veretlenül végzett az élen az UEFA Development tornán.

2025. szeptember. 30., 16:35
Ismét Nagy Vanessza triplája vezette győzelemre a Fradit, Siklér Kinga négyszer is betalált Miskolcon

Az MTK Budapest és a Puskás Akadémia öt góllal, az FTC-Telekom és a Szeged négy góllal nyert a Simple Női Liga 6. fordulójában. Siklér Kinga négy, Nagy Vanessza és Milica Popovics három-három találattal ajándékozta meg csapatát.

2025. szeptember. 29., 16:00

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom