Történelem
Kiállítás köszönti az ötvenéves magyar női labdarúgást
2021. október. 23., 16:41
Kiállítás köszönti az ötvenéves magyar női labdarúgást
A vendégek örömmel keresgélték magukat a kiállítás anyagaiban
Fotó: Erdős László
Az 50 éves magyar női labdarúgást köszöntő kiállítás nyílt meg az MLSZ Budapesti Igazgatósága székhelyén, a budapesti Curia utcában. A tizennégy rollup, korszakonként mutatja be a női futball 1971 óta íródó történetét.

A magyar női labdarúgás „hivatalos” születésnapja 1971. április 17-e, a Budapesti Labdarúgó Szövetség által kiírt, a FŐSPED Szállítók által szervezett első bajnokság nyitómérkőzésének dátuma. Fél évvel ezelőtt, a koronavírus-járvány miatt nem lehetett hasonló rendezvényt tartani, most azonban minden adott volt, hogy a szakág ünnepelje magát és tisztelegjen azok előtt, akik nélkül ma nem lenne női labdarúgásunk.

Lovász Tamás István, az MLSZ Budapesti Igazgatóságának igazgatója a múltra emlékezve kiemelte, a „BLSZ” kilencvenöt éves története során mindig bátran és felelősséggel állt az új kezdeményezések mellé. Ilyen volt a kézilabda sportág magyarországi meghonosítása, és ebbe a sorba illik a női labdarúgás felkarolása. A BLSZ szervezte, hogy minden kedden, Váci utcai székházában találkozzanak, meccseket kössenek le a formálódó csapatok képviselői, majd 1971-ben Hernádi József, a BLSZ Női Bizottságának vezetője a FŐSPED-et kérte fel a bajnokság szervezésére. A BLSZ – a nem hivatalos, tulajdonképpen Budapest-bajnokságok házigazdájaként, egészen 1984-ig maga szervezte női futballunkat – kiállítva például a bajnoksághoz hasonlóan, akkor még szintén nem hivatalos, de kétségkívül a korszak legjobbjaiból álló válogatottat is.

Dénes András, a kiállítás ötletgazdája-szerkesztője a megnyitón elmondta, konszenzus alakult ki abban, hogy az 1971. április 17-én játszott, Mekalor–FŐSPED Szállítók mérkőzés időpontját tekintsük női labdarúgásunk születésnapjának. Fontosnak tartotta ugyanakkor, hogy az októberi megnyitót is kösse valamilyen alkalomhoz, eseményhez. Erre kiváló alkalmat kínált, hogy a Magyar Televízió akkor még egyetlen csatornája 1971. október 30-án, egyenes adásban közvetítette a Femina és a Magyar Kábel bajnokiját – ekkor debütált női labdarúgásunk a televízióban.

Dénes András elmesélte, néhány nappal azután, hogy rátalált az egykori televíziós közvetítés tényére, Bárfy Ágnesnél vendégeskedett. Női labdarúgásunk legendája, a saját emlékei megmutatása, a kiállítás rendelkezésére bocsátása közben, egy orsós magnótekercset (!) vett elő, mondván: „ez az első meccsek valamelyike televíziós adásának hangfelvétele…”

A megnyitó legizgalmasabb pillanataként a résztvevők, a sportág legendái, bele is hallgathattak Vitár Róbert korabeli közvetítéséből. Abba a részbe, amelyben a hazai sporttelevíziózás hőskorának ismert riportere éppen a „fehér mezes Femina és a balról jobbra támadó Magyar Kábel” összeállítását ismertetni.

Megható, egyben felemelő volt azzal szembesülni, hogy a szinte napra pontosan ötven évvel ezelőtt játszott mérkőzés két főszereplője – Bárfy Ágnes és (Szegediné) Lojd Zsuzsa – ott ül a múltra emlékezők között a teremben.

Hírajánló

Simple Női Kupa: az MTK a Puskás Akadémiával, a Szeged a Ferencvárossal találkozik

A Simple Női Kupa 4. fordulóját rendezik a héten, a tét a legjobb nyolc közé jutás. Négy párban élvonalbeli csapatok találkoznak, a Simple Női Liga további négy csapata NB II-es csapattal találkozik, illetve találkozott.

2025. október. 02., 10:01
Nem bírtunk a megerősödött belga válogatottal

Női U17-es válogatottunk 4-1-es vereséget szenvedett Belgiumtól a Tubize-ben rendezett felkészülési mérkőzésen.

2025. október. 01., 15:34
Női U15-öseink hibátlan mérleggel zárták az UEFA-tornát

Az észak-macedónok és a bolgárok legyőzése után a női U15-ös válogatottunk a házigazda Szlovénia ellen is nyert (3-1), ezzel veretlenül végzett az élen az UEFA Development tornán.

2025. szeptember. 30., 16:35
Ismét Nagy Vanessza triplája vezette győzelemre a Fradit, Siklér Kinga négyszer is betalált Miskolcon

Az MTK Budapest és a Puskás Akadémia öt góllal, az FTC-Telekom és a Szeged négy góllal nyert a Simple Női Liga 6. fordulójában. Siklér Kinga négy, Nagy Vanessza és Milica Popovics három-három találattal ajándékozta meg csapatát.

2025. szeptember. 29., 16:00

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom