A Simple Női Liga 19. fordulójában, kiesés elől menekülő csapatok közül az ETO győzni tudott Miskolcon a DVTK ellen, a St. Mihály pontot szerzett az Astrát fogadva, míg a Haladás, ha szűken is de kikapott az FTC-Telekomtól. A Kelen SC-nek mindkét hátralevő meccsét meg kell nyernie ahhoz, hogy reménykedhessen.
Az ETO-nak jelenleg 16, a Haladás-Viktóriának és a St. Mihálynak 14-14, az utolsó szalmaszálba kapaszkodó Kelen SC-nek 9 pontja van.
A hosszúra nyúlt, már a csütörtöki tévés mérkőzéssel megkezdődött fordulóban a Haladás-Viktória hősiesen küzdött a bajnoki döntőbe jutott FTC-Telekom ellen, de a portugál Vanessa Marques góljával a hazaiak nyerték meg a találkozót.
A nehéz helyzetben levő St. Mihály FC hazai pályán, Makón szerzett pontot a szerdai Női Magyar Kupa-döntőre készülő Astra HFC ellen.
Az ETO FC Győr annak az Oláh Adriennek a góljával győzött 1–0-ra Diósgyőrben, aki februárban éppen a DVTK-tól igazolt Győrbe. Az ETO eddig három mérkőzést nyert meg tavasszal, abból kettőt Oláh góljával, 1–0-ra. Szőcs Réka, az ETO, szintén tavasszal érkezett új kapusa hatodik alkalommal állt a zöld-fehérek kapujában, ebből ötször nem kapott gólt.
A listavezető MTK Hungária kétszámjegyű győzelemmel tartott erődemonstrációt a bajnoki döntő felé vezető úton.
A női A-válogatott szövetségi kapitánya 18 évesen kapott lehetőséget külföldön idegenlégiósként, s habár korán visszavonult, nem szakadt el a futballpályától. A kispadon előbb Svájcban ért el sikereket, majd hazatérése után nem sokkal az Eb-selejtezőkön debütálhatott a női nemzeti csapat élén.
Részsikerek jellemezték a női utánpótlás legjobbjainak 2024-es évét: U19-eseinknek a tavaszi Eb-selejtező sikerült jobban, U17-eseinknek pedig az őszi. Az UEFA Development Tornán mind az U16, mind az U15 pozitív mérleggel zárta a küzdelmeket. Kiemelt szerepben a női U16-os válogatott, a szövetségi edzők hosszú távú stratégiai ütemterv szerint készítik a korosztályt.
Január 28-án a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetői és szakemberei a Simple Női Ligában szereplő klubok edzőivel és vezetőivel találkoztak a telki edzőközpontban, hogy megvitassák a női futball jövőjének legfontosabb kérdéseit.
A női A-válogatott szövetségi kapitánya 18 évesen kapott lehetőséget külföldön idegenlégiósként, s habár korán visszavonult, nem szakadt el a futballpályától. A kispadon előbb Svájcban ért el sikereket, majd hazatérése után nem sokkal az Eb-selejtezőkön debütálhatott a női nemzeti csapat élén.
Részsikerek jellemezték a női utánpótlás legjobbjainak 2024-es évét: U19-eseinknek a tavaszi Eb-selejtező sikerült jobban, U17-eseinknek pedig az őszi. Az UEFA Development Tornán mind az U16, mind az U15 pozitív mérleggel zárta a küzdelmeket. Kiemelt szerepben a női U16-os válogatott, a szövetségi edzők hosszú távú stratégiai ütemterv szerint készítik a korosztályt.
A női A-válogatott 2024-es éve hullámzó teljesítményt hozott. A válogatott Szarvas Alexandra személyében új szövetségi kapitánnyal vágott neki az Eb-selejtezőknek, az Azerbajdzsán elleni döntetlen után, a mieink a legerősebb csoportrivális, Svájc ellen szereztek értékes három pontot, végül csoportharmadikként továbbjutottak a rájátszásba. Idén a válogatottban új rekordot beállítva,15 külföldön futballozó légióssal dolgozhatott együtt Szarvas Alexandra, többek között olyan csapatokból mint a Tottenham, az Internazionale és a Leverkusen. Év végi összefoglaló sorozatunk harmadik része.