Szekszárdon, gól nélküli első félidő után, Brianna Taylor a 47. percben vezetést szerzett a sárga-feketéknek. Az utóbbi fordulókban kifejezetten gólerősen játszó Nagy Viktória a 74. percben kiegyenlített, majd Kovács Eszter szerezte a győztes gólt a 87. percben. A télen a Puskás Akadémiától átigazolt játékos két gólt szerzett eddig a tavaszi idényben – a legutóbbi két meccsén. A Szekszárd öt mérkőzést nyert eddig a bajnoki idényben, de túlzás nélkül ez az eredmény a legnagyobb bravúrja.
Az ETO, akárcsak az FTC Telekom, ott lesz majd a bajnoki döntőben. A győriek a Puskás Akadémiát verték 4-1-re. Még mindig vannak sérültjei Dörnyei Balázsnak, de erős csapattal tudott kiállni az ETO, Vachter Fanni szerezte az utolsó gólt, előtte csak külföldiek találtak a kapuba, előbb a hazaiak közül Sydney Staier, majd a vendégektől kétszer Rachel McCarthy, egyszer Maya Ladhani. (Ha már a bajnoki döntőt említettük: az első mérkőzés pünkösd hétfőn, a Groupama Arénában lesz, a második május 23-án, Győrben.)
Tiszteletre méltó, hogy a már kiesett két csapat kitett magáért. A Fehérvár 1-1-es döntetlent játszott Diósgyőrben, a DVTK ellen. Sain Anna a 42. percben a borsodiaknak szerzett vezetést, ezt az október 28. óta az első gólját elérő Jánosi Ninetta egyenlítette ki.
Még nagyobb bravúr a Budaörsé, amely 4-1-re kiütötte az Astrát. Az élvonalbeli története legfölényesebb győzelmét elérő zöld-fekete gárda a tavaszi idényben eddig összesen három gólt szerzett. Most már 4-0-ra is vezetett, Berencsi Boglárka tizenegyesből szerezte az első gólt, majd három fehérorosz játékos következett, Viktorija Cihan, Palina Hircsic és Jelizaveta Hiba. Az Astra Gelb Mónika révén a 83. percben szépített.
A Haladás szépen zárta le idegenbeli mérkőzéseinek a sorát. A két gólt is szerző Kis Anita vezérletével 3-2-re nyert Soroksáron. A vasiak harmadik gólját Szil Tünde szerezte. A Soroksár Molnár Adelina és Győrik Alexandra góljai után 2-1-re vezetett, de miután a 61. percben előnybe került, öt perc alatt kapott két gólt.
Az MTK Budapest, amely biztosan a harmadik helyen zárja az alapszakaszt, s majd a Puskás Akadémiával csatázik a végső harmadik helyért, simán, 2-0-ra megverte a KÉSZ-St. Mihály-Szeged csapatát. Barkóczi Bernadett távoli lövéssel szerzett vezetést, majd a második félidőben Mészáros Cecília is gólt szerzett.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.