Női A-válogatott
Kocsán Petra a Bundesliga bronzérmeséhez szerződött
2021. július. 06., 20:05
Kocsán Petra a Bundesliga bronzérmeséhez szerződött
Kocsán Petra kék-fehérből, kék-fehérbe öltözik
Fotó: TSG 1899 Hoffenheim
A német TSG 1899 Hoffenfeim, hivatalos közösségi oldalán jelentette be az MTK Hungáriából érkező, magyar válogatott, Kocsán Petra érkezését.

A délnémet klub, amelynek férfi, illetve női szakágában korábban Szalai Ádám és Zeller Dóra is szerepelt, a Flyeralarm Frauen Bundesliga legutóbbi szezonjában eddigi legjobb szereplését produkálta, és a két „nagyágyú”, a Bayern München és a VfL Wolfsburg mögött a harmadik helyet szerezte meg. A kék-fehérek számára szerencsés egybeesés, hogy az UEFA 2021 nyarán tette lehetővé, hogy a hat legerősebb európai ország három csapatot indíthasson a Női Bajnokok Ligájában. (Korábban erre csak kivételes esetben volt lehetőség, ha a címvédő nem került be bajnoki szereplése alapján országa legjobb két csapata közé.)

A Gabor Gallai által irányított TSG 1899 Hoffenheim Frauen a selejtezőben a „Liga-ágon” játszik majd, nem akármilyen ellenfelekkel. Kocsán Petra új csapata az izlandi Valur Reykjavik ellen kezdi majd augusztus 18-án kezdi a sorozatot, ha pedig sikerül továbbjutni, az FC Zürich–AC Milan párharc győztese vár a kék-fehérekre.

A DFB egyébként éppen a mai napon tette közzé a Flyeralarm Frauen Bundesliga új szezonjának sorsolását, a TSG 1899 Hoffenheim augusztus utolsó hétvégéjén az SC Freiburgot fogadja majd.

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom