Soroksáron közel egy órát gól nélkül gyűrték egymást a csapatok. Az 58. percben azután Patkós Viktória előnyhöz juttatta a hazaiak, majd bő tíz perccel később Benke Annamária találata beállította a végeredményt – 2–0-ra nyert a Soroksár SC és ezzel a liga egyetlen hibátlan csapata maradt. A tabella élén továbbra is a 24 pontos Szpari áll, három ponttal megelőzve fővárosi vetélytársát, de a Sori két mérkőzéssel kevesebbet játszott.
Gól nélküli döntetlent játszott Hatvanban Szabados György csapata és a Gyulai Amazonok. A gyulaiak jó szériában vannak, legutóbbi öt mérkőzésükből egyetlen egyet veszítettek el – igaz, azon féltucat gólt kaptak a két éllovast kitartóan üldöző Vasastól.
Az Eger SE modern történetének egyik legszebb (ha nem „a” legszebb) győzelmét aratta a DVSC-DEAC legyőzésével. A hevesiek mindkét góljukat szöglet nyomán szerezték, előbb a percekkel korábban beállt Vágó Anikó küldte a labdát Kopjári Liza hálójába, majd Hardon Ritáról pattant a labda saját kapujába.
A Nyugati csoportban az LBW Nyúli SE lemondta szombati mérkőzését a Budaörsi SC ellen – a listavezető játék nélkül jutott újabb három ponthoz.
Az üldözők közül a Zalaegerszegi TE vereséget szenvedett, illetve, természetesen pontosabb úgy fogalmazni, hogy a szezont remekül kezdő FC Nagykanizsa nyerte meg a zalai derbit. A kanizsaiak mindkét találatát Gergelics Cintia szerezte, egyiket a kezdés utáni percekben, a másikat pedig a találkozó hajrájában.
A győzelmével a második helyet visszaszerző Azul Verde alaposan megkínlódott a szervezett pápai csapattal. Egyetlen gól született a ferencvárosi Goldball-pályán, ezt Kátai Lili lőtte a 69. percben.
Gólgazdag, fordulatos mérkőzésen győzte le 4–3-ra a Paksi SE a Pécsi VSK-t. Szabó Bernadett már az 1. percben előnyhöz juttatta a vendégeket, de Horváth Melitta hamar egyenlíteni tudott. Ismét Szabó Bernadett és a PVSK következett (1–2), de a fordulás után Csere Fabiána és Kiss Laura góljaival fordított a Paks (3–2). Bircsák Enikő egyenlített, de a paksiaknak maradt még tölténye a tárban: a 72. percben Debreceni Kata győztes gólt rúgott.
Hadas Panna két góljával szerzett előnyt a Pénzügyőr Ajkán. A hazaiaknak – Ferencz Brigitta révén – csak a szépítésre futotta, a vendégek hazavitték mind a három pontot, megtartva az esélyt arra, hogy a mezőny közepéről felfelé tekintsenek.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.