A sportszervezet közül több, a saját közösségi média-oldalán számolt be a felkészülés rajtjáról, a legfrissebb hírekről. Ezek közül szemezgettünk.
Az FTC-Telekomnál, a hagyományoknak megfelelően, orvosi vizsgálatokkal, felmérésekkel kezdődik az év. A keretben egyelőre nincs változás, Vágó Fanny azokra számíthat, akik ősszel is pályára léptek a bajnokcsapatban. Elkészült a felkészülési mérkőzések programja is, Vágó Fanny ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta a fradi.hu-nak: „Próbáltuk az egész felkészülést úgy felépíteni, hogy olyan csapatokkal játsszunk, akik nemzetközi szinten is elismertek. Ez nekünk is egy kihívás, de egyben segítség ahhoz, hogy felkészüljünk a bajnokság folytatására, vagy akár a nagyobb célokra”.
Az ETO FC Győr nem jelentette még be új játékos érkezését, de Horváth Cs. Attila szakágvezető a klub média felületein elárulta, erősítésként szinte biztosan érkezik egy válogatott játékos, sőt az sem kizárt, hogy még egy, nemzetközi szintű új labdarúgót is láthatnak a szurkolók. Az őszi keretből távozók közül a szakágvezető az aktív pályafutását befejező Fél Patrícia, valamint Sanda Malesević és az amerikai-magyar kettős állampolgár Elson Anett nevét említette.
Az MTK Budapest kapcsán Pinczi Anita szakágvezetői kinevezése volt az első újdonság (a korábbi válogatott védő természetesen felhagy az aktív labdarúgással), majd Sipos Lilla jelentette be távozását. A csatár Ausztriába, a másodosztály 9. helyén álló FC Südburgenlandhoz szerződött. Az MTK-é a téli átigazolási időszak első érkező „nagyágyúja” is: Zágor Bernadett az osztrák bajnok SKN Sankt Pöltentől egykori klubjához igazolt.
A Haladás Viktória keretében nincsen változás, bár az várható, hogy a korábbi sérültek közül többen – mint Szil Tünde, vagy Jelena Koprena – bekapcsolódhatnak a közös munkába. A Haladás Viktória közzétette már azt is, milyen felkészülési mérkőzésekkel készül a csapat a tavaszi rajtra, valamint a kupaküzdelmekre. Az első ilyen találkozót január 24-én, az NB II Nyugati csoportja listavezetője, a Budaörsi SC ellen vívják majd a szombathelyi lányok.
Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.
Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.
A mai elődöntők után eldőlt, hogy az FTC-Telekom és a Budapest Honvéd vívja meg a Simple Női Kupa döntőjét április 29-én.
Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.
Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.
A női NB II Nyugati csoportjának 11. fordulójában mind a négy párban a táblázaton jobb helyen álló csapat győzött. Ezúttal a Veszprém volt szabadnapos.