Általános
Megvédte a címét az ETO, idén is megnyerte a Simple Női Kupát
2023. április. 26., 22:20
Megvédte a címét az ETO, idén is megnyerte a Simple Női Kupát
Az ETO FC Győr 4-1-re legyőzte a Puskás Akadémiát a Simple Női Kupa döntőjében az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, ezzel megvédte a tavalyi címét.

A Magyar Labdarúgó Szövetség 1992-ben írt ki először kupaküzdelmet a legjobb női futballcsapatok számára. Az első kiírásban a döntőt végül nem játszotta le a Renova és a Pécsi Fortuna SE, a fővárosi csapat mérkőzés nélkül nyerte a finálét. A szerencsétlen eset miatt az 1993–1994-es idényben az MLSZ ki sem írta a női kupát – az első kupadöntőt 1995 nyarán játszotta a Pécsi Fortuna SE és a Szegedi Boszorkányok. A magyar női futball budapesti dominanciájára jellemző, hogy korábban mindössze további három alkalommal fordult elő, hogy egyetlen budapesti csapat sem jutott döntőbe.

Az ETO a tavalyi győzelem előtt egyszer, 2017-ben jutott a fináléba, de akkor ezüstérmes lett. Egy éve a Haladás-Viktória csapatát múlta felül a fináléban, most pedig az elődöntőben búcsúztatta a szombathelyi együttest. A Puskás Akadémia először menetelt a sorozat utolsó mérkőzéséig, az elődöntőben az FTC-n jutott túl tizenegyesekkel.



Több helyzete volt a győri csapatnak az első félidőben, a 43. percben mégis a Puskás Akadémia szerzett vezetést: Nagy Lili ívelt be szögletet a jobb oldalról, a felugró Kovács Aida pedig úgy fejelt a kapuba, hogy a labda a felső lécről pattant a gólvonal mögé.

A szünet után gyorsan, a 49. percben egyenlített a Győr Tamila Himics révén, aki szépen vette le a jobbról érkező labdát és higgadtan továbbított a kapuba.

A helyzet a hajrában változott meg alapvetően. A 83. percben Süle Dóra lépett ki jó ütemben és egy elhúzós csel után a kapuba passzolt, majd a 86.-ban bal oldali szabadrúgást követően Kocsán Petra csúsztatott pontosan. Maradt még gól a ráadásra is, Tiffany Cameron verte meg a védőjét a jobb oldalon, kapura tört és a rövid sarokba lőtt a 92. percben, kialakítva a 4-1-es végeredményt.

Fizz Liga 7. forduló

Sorsolás
09-20
2025. 09. 20.
Nyíregyháza Városi Stadion
09-20
2025. 09. 20.
Mezőkövesd Városi Stadion
09-20
2025. 09. 20.
Új Hidegkuti Nándor Stadion
09-20
2025. 09. 20.
Groupama Aréna
09-20
2025. 09. 20.
Puskás Akadémia Pancho Aréna
09-20
2025. 09. 20.
Kisvárdai Várkerti Stadion

Hírajánló

Budafoki és pápai győzelem a Simple Női Kupa 1. fordulójában

Két mérkőzéssel megkezdődött a mögöttünk hagyott hétvégén a Simple Női Kupa 2025–2026-os idénye. Mindkét találkozón hazai siker született.

2025. augusztus. 18., 14:27
A női U19-es válogatott elkezdte felkészülését az Eb-selejtezőkre

Női U19-es válogatottunk augusztus 10. és 13. között tartotta négynapos szezonnyitó edzőtáborát Gyirmóton.

2025. augusztus. 13., 16:19
Indul a szezon a női U17-eseknek

A női U17-es válogatott megkezdte a felkészülést immáron Makrai László irányításával a telki edzőközpontban.

2025. augusztus. 07., 18:07
A címvédő Ferencváros a Honvéd ellen kezdi a szezont

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenyigazgatósága elkészítette a Simple Női Liga 2025-2026-os szezonjának sorsolását. Az első fordulóban a hatszoros címvédő FTC-Telekom a Honvéd otthonába látogat, míg az újoncok közül a Budaörsi SC a Diósgyőrrel, az Újpest pedig a Pécsi MFC-vel találkozik.

2025. július. 22., 16:02

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom