A nemzetközi kupák – a női szakágban az UEFA Női Bajnokok Ligája – részvételi feltétele, hogy a kvalifikációt elnyert csapat rendelkezzen előzetes megkért, infrastrukturális, szervezeti és pénzügyi kritériumokat is tartalmazó nemzetközi licenccel.
A magyar klubok közül a tavasz folyamán az MTK Hungária FC és a Ferencváros nyújtott be kérelmet a Magyar Labdarúgó Szövetséghez. Az MLSZ Elsőfokú Licencadó Testülete mindkét sportszervezet anyagát – ahogy a korábbi években is – rendben találta, számukra megadta az indulás egyik feltételét jelentő licencet.
Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.
Mérkőzés nélkül szerzett három pontot a Bp. Honvéd a hétvégén. Nem csökkent a távolság a kispestiek és a tízgólos győzelmet arató újpestiek között.
Az utolsó fordulót játsszák a hétvégén a Simple Női Liga csapatai. Korábban eldőlt már, melyik két csapat játszik a bajnoki döntőben, melyik kettő a 3. helyért, s az is, melyik kettő esik ki.
Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.
Mérkőzés nélkül szerzett három pontot a Bp. Honvéd a hétvégén. Nem csökkent a távolság a kispestiek és a tízgólos győzelmet arató újpestiek között.
A listavezető pécsiek két háromgólos félidővel ütötték ki a Nagykanizsát.