Női NB I
Mindkét párosban a kihívó kezdte jobban az érempárbajt
2021. május. 24., 08:43
Mindkét párosban a kihívó kezdte jobban az érempárbajt
Tiffany Cameron legjobb magyarországi mérkőzését játszotta vasárnap az MTK ellen
A hétvégén megkezdődött a Simple Női Liga két helyosztója, az aranyéremért vívott MTK Hungária–FTC-Telekom, és a bronzéremért vívott DVTK–Astra HFC párbaj. Mindkét találkozón az alapszakaszban hátrébb végzett, a nyitányon vendégként szereplő csapat győzött.

A BVSC-Zugló Stadionban nehéz talajon, szitáló esőben kezdődött meg az aranyéremről és a Női Bajnokok Ligája indulási jogáról is döntő párharc. A találkozó végére, különösen az FTC-Telekom számára, kisütött a nap. Dörnyei Balázs csapata talán legjobb teljesítményét nyújtotta tavasszal, sőt az egész bajnokság során. A Ferencváros úgy nyert 3–0-ra, hogy a párbajban hátrányba került MTK Hungária is derekasan küzdött és megvoltak a helyzetei a jobb eredményhez.

A DVTK és az Astra HFC párviadalának – a bronzérem által kínált téten túl – Fórizs Sándor bejelentett távozása ad különleges érdekességet. A miskolciak edzője vitathatatlanul ugyanolyan emblematikus figurája csapata női futballjának, ahogy Dombó János az Astráénak, vagy Dörnyei Balázs a Ferencváros esetében. Fórizs és a DVTK esetében ennek a párbajnak a tétje az is, úgy távozik-e az edző Diósgyőrből, hogy minden NB I-es szezonban érmet szerzett Fórizs Sándor és csapat. Az első mérkőzésen aratott 3–1-es győzelmének köszönhetően, egyelőre az Astra HFC áll jobban a valamely fél második győzelméig tartó párbajban.

Hírajánló

Simple Női Kupa: az MTK a Puskás Akadémiával, a Szeged a Ferencvárossal találkozik

A Simple Női Kupa 4. fordulóját rendezik a héten, a tét a legjobb nyolc közé jutás. Négy párban élvonalbeli csapatok találkoznak, a Simple Női Liga további négy csapata NB II-es csapattal találkozik, illetve találkozott.

2025. október. 02., 10:01
Nem bírtunk a megerősödött belga válogatottal

Női U17-es válogatottunk 4-1-es vereséget szenvedett Belgiumtól a Tubize-ben rendezett felkészülési mérkőzésen.

2025. október. 01., 15:34
Női U15-öseink hibátlan mérleggel zárták az UEFA-tornát

Az észak-macedónok és a bolgárok legyőzése után a női U15-ös válogatottunk a házigazda Szlovénia ellen is nyert (3-1), ezzel veretlenül végzett az élen az UEFA Development tornán.

2025. szeptember. 30., 16:35
Ismét Nagy Vanessza triplája vezette győzelemre a Fradit, Siklér Kinga négyszer is betalált Miskolcon

Az MTK Budapest és a Puskás Akadémia öt góllal, az FTC-Telekom és a Szeged négy góllal nyert a Simple Női Liga 6. fordulójában. Siklér Kinga négy, Nagy Vanessza és Milica Popovics három-három találattal ajándékozta meg csapatát.

2025. szeptember. 29., 16:00

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom