A hajrájához érkezett Simple Női Liga 18. fordulója már a hét közepén megkezdődött: Szombathelyen, a Haladás Sportkomplexumban, a listavezető, már a bajnoki döntőbe jutott MTK Hungáriát fogadta a tabella 5. helyén álló, de tulajdonképpen az osztályozós hely elkerülését célzó Haladás-Viktória FC.
A találkozó első félideje kiegyenlített játékot, jó mérkőzést hozott, némi vendégfölénnyel. A mérkőzés első helyzetét a szombathelyi – korábban az MTK-ban is játszó – Herczeg Andrea távoli lövése jelentette, az első gólt viszont az MTK Hungária szerezte, szintén átlövésből. Diószegi Fanni szép egyéni játékkal teremtett magának gólhelyzetet, majd védhetetlen lövést küldött Bíró Barbara kapujába.
A válogatott kapus ezt még nem védhette, a folytatásban azonban alkalma nyílt bemutatni, nem csak Székely Tibor, de Margaret Kratz is bátran számíthat rá. Több lövést bravúrral hárított, ám a fordulás utáni percekben ismét tehetetlen volt: Kocsán Petra szöglete nyomán a védőjét megelőző Csányi Diána csúsztatta a hálóba a labdát.
Nem sokkal később a góllövőlista második helyén álló Pápai Emőke is beköszönt, beállítva ezzel a 3–0-s vendéggyőzelmet jelentő végeredményt.
Simple Női Liga, 18. forduló
Haladás-Viktória FC – MTK Hungária FC 0-3 (0-1)
Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.
Mérkőzés nélkül szerzett három pontot a Bp. Honvéd a hétvégén. Nem csökkent a távolság a kispestiek és a tízgólos győzelmet arató újpestiek között.
Az utolsó fordulót játsszák a hétvégén a Simple Női Liga csapatai. Korábban eldőlt már, melyik két csapat játszik a bajnoki döntőben, melyik kettő a 3. helyért, s az is, melyik kettő esik ki.
Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.
Mérkőzés nélkül szerzett három pontot a Bp. Honvéd a hétvégén. Nem csökkent a távolság a kispestiek és a tízgólos győzelmet arató újpestiek között.
A listavezető pécsiek két háromgólos félidővel ütötték ki a Nagykanizsát.