Női NB I
MTK-sikert hozott a 2. forduló rangadója, négy góllal nyert az ETO Budaörsön
2025. szeptember. 01., 11:16
MTK-sikert hozott a 2. forduló rangadója, négy góllal nyert az ETO Budaörsön
Fotók: Varga Luca (MTK Budapest)
Csak öt mérkőzést rendeztek a hétvégén a Női Simple Ligában, miután a BL-selejtezőben nagyszerűen szereplői FTC-Telekom – az albániai kupakötelezettségre tekintettel – élt a halasztás lehetőségével. A forduló rangadóján az MTK Budapest legyőzte a Puskás Akadémiát.

Gól nélküli első félidő után a vendégek amerikai játékosának, Ashley Merrillnek a góljával indult a második játékrész az Aranycsapat balhátvédjéről elnevezett labdarúgó-akadémia pályáján. Hátrányba kerülve az MTK nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, ismét, akárcsak az első fordulóban, Vágó Fanny jeleskedett, aki Kern beadása után számára rutinfeladatot jelentő helyzetkihasználással alakította 1–1-re az eredményt. A folytatásban majdnem egy félórán keresztül úgy tűnt, ezúttal is döntetlent játszik egymással a tavaszi „kisdöntő” első két mérkőzéséhez hasonlóan a két csapat. Ám Lázár Benjáminnak jó megérzése volt: beküldte az utolsó percekre Borzák Lilient, aki a 90. percben közelről megszerezte a győztes gólt. A 18 éves játékos első gólját érte el a legmagasabb osztályban. A tehetséges – egyébként Kőbányáról indult – játékos augusztusban meghívást kapott az U19-es válogatott összetartására is. Érdekesség, hogy a válogatott Siklér Kinga 50. NBI-es mérkőzését játszotta a Puskás Akadémia ellen. 

Két forduló után kapott gól nélkül, százszázalékos teljesítménnyel áll a Pécsi MSC, miután az Újpest után a Szekszárdot is legyőzte. Ennek ellenére a vezetőedző, Bolboaca Augustin nem volt teljesen elégedett a csapata játékával – s nagyon helyesen – hangsúlyozta, hogy két győzelem után is a földön kell tudni maradni. (A jövő héten nehezebb feladat vár a pécsiekre, az MTK-hoz látogatnak). A mostani háromgólos siker könnyen lehetett volna négygólos is, de Kiss Gabriella kétszer is elrontotta a megítélt büntetőt. A pécsiek legeredményesebb játékosa a két forduló után (Vachter Fannival és Vágó Fannyval holtversenyben) a góllövőlistát három góllal vezető Turi Bori volt. A 90. percben Acsádi Petra állította be a végeredményt, ő tavasszal még a szekszárdiakat erősítette.

A címvédő FTC-Telekom elleni hazai döntetlen után megszerezte első győzelmét a Bp. Honvéd, amelynek mindhárom eddigi gólját a bajnoki idényben Vachter Fanni szerezte. A második félidőben kétszer is bevette Anasztaszija Krsztovics kapuját. A szegediek nem játszottak alárendelt szerepet, négy-öt helyzetet is kidolgoztak, de azokból egyet sem tudtak kihasználni.

Az ETO könnyű győzelmet aratott Budaörsön. Kocsán Petra és a brazil Matos az első félidőben, a mérkőzés hetében érkezett Jákri Dóra, valamint Savanya Csilla a fordulás után talált be a 18 éves Csapó Zoé kapujába.

Az Újpest mindkét félidőben – igaz, a játékidőt tekintve egymáshoz nagyon közel – szerzett egy gólt az erőtlenül támadó Viktória ellen, s ezzel megszerezte első pontjait, első győzelmét.

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom