Április közepén – a bajnoki döntőbe jutást is veszélybe sodró, a Puskás Akadémia elleni hazai vereség után egy héttel – magabiztosan, 4–0-ra nyert az FTC-Telekom a listavezető ETO otthonában. Az a siker azóta is tartó szériát indított el: az alapszakasz hátralévő részében már gólt sem kapott a csapat, majd megnyerte a bajnoki döntő két mérkőzését. Az új idény első fordulójában a Honvéd ellen csak döntetlent játszott, majd jött a két BL-selejtező, 7–0-s összesítéssel, újabb két győzelemmel. Albert Flórián csapata a legutóbbi nyolc tétmérkőzéséből hetet megnyert, 31-2–es gólkülönbséggel. A legutóbbi állomáson 4–1-re nyert az előző idény ezüstérmese, az ETO ellen. Ahogyan tavasszal, az Alcufer Stadionban, Alesia Garcia ismét gólt szerzett az első félidő közepén, majd Nagy Vanessza hat perccel később kétgólosra növelte az előnyt. Miután a brazil Jesus de Matos szépített, újra szoros volt az eredmény, de Nagy Vanessza a hajrában duplájával fölényessé tette a győzelmet. A válogatott játékosé a 2025–2026-os Simple Női Liga-idény első mesterhármasa, Nagy Vanesszának ez volt 2025-ben a második legeredményesebb bajnoki meccse, május 3-án négy gólt szerzett Szekszárdon.
Az MTK megnyerte sorozatban a harmadik bajnoki mérkőzését is ősszel, Legendás Lora bombagólja döntött a mérkőzésre szintén két győzelemmel érkező Pécsi MFC ellen. A vendégek legjobbja a kapus, Chandra Bednar volt. A találkozón Pataki Georgina 50. NB I-es mérkőzését játszotta.
A KÉSZ-St. Mihály történetében először nyert bajnoki mérkőzést a Diósgyőri VTK ellen. A főszereplő a nyáron a Vajdaságból, az újvidéki Vojvodinából érkezett Milica Popovics volt, aki a szegediek idénybeli eddigi négy góljából hármat is szerzett.
A Puskás Akadémia kétgólos előnyt szerzett a forduló előtt még veretlen Honvéd ellen az első félidőben, de a játékrész hajrájában Krisztin Sára szépített. A mérkőzés hajrájában a csereként beálló Tóth Zsóka bebiztosította a vendégek győzelmét.
Az Újpest nyerte a két feljutó csatáját, tulajdonképpen már az első félidőben eldöntve a találkozót. Nagy Lilla a pályafutása során már az ötödik klub tagjaként szerzett gólt a magyar élvonalban, a PMFC, az MTK, az ETO, a Diósgyőr után következett most az Újpest. Ivana Boricsics március elsején – még a KÉSZ-St. Mihály játékosaként – játszotta az első magyarországi bajnokiját, az eddigi mérlege 13 mérkőzésen 10 gól, kiváló teljesítmény.
A Szekszárd és a Viktória szerzett pont és szerzett gól nélkül állt a forduló előtt. Most már mindkettőnek van pontja és vannak góljai. A mérkőzés egyik legjobbja a második félidőre beállt Németh Mirtill volt, aki korábban egyetlen Simple Női Liga-mérkőzésen szerzett gólt, 2024 márciusában, Székesfehérváron.
Női U17-es válogatottunk 4-1-es vereséget szenvedett Belgiumtól a Tubize-ben rendezett felkészülési mérkőzésen.
Az észak-macedónok és a bolgárok legyőzése után a női U15-ös válogatottunk a házigazda Szlovénia ellen is nyert (3-1), ezzel veretlenül végzett az élen az UEFA Development tornán.
A Simple Női Kupa 4. fordulóját rendezik a héten, a tét a legjobb nyolc közé jutás. Négy párban élvonalbeli csapatok találkoznak, a Simple Női Liga további négy csapata NB II-es csapattal találkozik, illetve találkozott.
Női U17-es válogatottunk 4-1-es vereséget szenvedett Belgiumtól a Tubize-ben rendezett felkészülési mérkőzésen.
Az észak-macedónok és a bolgárok legyőzése után a női U15-ös válogatottunk a házigazda Szlovénia ellen is nyert (3-1), ezzel veretlenül végzett az élen az UEFA Development tornán.
Az MTK Budapest és a Puskás Akadémia öt góllal, az FTC-Telekom és a Szeged négy góllal nyert a Simple Női Liga 6. fordulójában. Siklér Kinga négy, Nagy Vanessza és Milica Popovics három-három találattal ajándékozta meg csapatát.