Női NB I
Nem esett gól a győri rangadón
2023. november. 05., 11:23
Nem esett gól a győri rangadón
Továbbra is veretlen a két élcsapat a Simple Női Ligában, továbbra sem kapott gólt az FTC-Telekom. Nem született gól az ETO és a címvédő rangadóján.

Az első félidőben az FTC-Telekom játszott némi fölényben, Papp Luca szabadrúgásból a kapufát találta el. A második játékrészben kicsit felbátorodtak a győriek, de kevés igazi gólhelyzetet hozott a mérkőzés. Mind a két csapat inkább a biztonságra törekedett. A gól nélküli döntetlen azt jelenti, hogy maradt azonos pontszámmal a két csapat, az FTC-Telekom gólkülönbsége néggyel jobb.

A két csapat az alábbi összeállításban szerepelt: ETO FC Győr: Borok – Kovács L., Nagy F., Frajtovics, Zágonyi (Sali, 63.), Süle, Vida (Kern, 90.), Savanya (Ladhani, 78.), Öreg, Vachter, Kocsán (Semanová, 78.). FTC-Telekom: Kosztics – Ott, Papp, Gődér – Vincze, Fenyvesi, Nagy V. (Madrid, 60.), Szabó, Sztanovics – Pusztai, Garcia.

A szombati játéknap első mérkőzésén a Puskás Akadémia 5-0-ra verte a sereghajtó Budaörs csapatát. Az utolsó helyen álló vendégeknél nem a válogatott első számú kapusa, Szőcs Réka védett, hanem a 16 éves Csapó Zoé. Szőcs is játszott ellenben a második félidőben – mezőnyjátékosként. A Puskás Akadémia góljait Szemán-Tóth Barbara (2), Tóth Zsóka, Pécsi Dóra és Sydney Staier szerezte.

Döntetlenre végződött a Szekszárd WFC–Haladás Viktória és a Diósgyőr–KÉSZ-St. Mihály-Szeged összecsapás is. A tolnai vármegyeszékhelyen Vári Viktória megszerezte a vezetést a hazaiaknak, de az első félóra leteltével Szil Tímea két góllal fordított. Marie Ayala Keeley a 62. percben állította be a 2-2-es végeredményt.

Diósgyőrben a hazaiak a szezonbeli első bajnoki találatát szerző Nagy Panna góljával előnybe kerültek a 25. percben. Ám a 71. percben, Somogyi Diána kiállítása miatt emberhátrányba kerültek, ezt pedig a szegediek kihasználták. Papp Szidónia nyolc perccel később kiegyenlítettek, 1-1.

Otthon tartotta a három pontot az MTK Budapest az Astra HFC-Üllő ellen. Már a 9. percben megszületett a meccs egyetlen gólja, a 18 éves Mészáros Cecília érte el.
A forduló hatodik mérkőzését már korábban lejátszották: Fehérvár FC–Soroksár SC 1-1.

 

Általános Az FTC az ETO-t, a DVTK a Honvédot fogadja a Simple Női Kupa elődöntőjében

Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.

Általános Csiszár Henriettáé volt a vezető találat a Sassuolo ellen

Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.

Hírajánló

Válogatott gólokkal döntős a Ferencváros, Dörnyei Balázs csapata ismét fináléban

A mai elődöntők után eldőlt, hogy az FTC-Telekom és a Budapest Honvéd vívja meg a Simple Női Kupa döntőjét április 29-én.

2026. március. 18., 21:33
Az FTC az ETO-t, a DVTK a Honvédot fogadja a Simple Női Kupa elődöntőjében

Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.

2026. március. 17., 21:33
Csiszár Henriettáé volt a vezető találat a Sassuolo ellen

Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.

2026. március. 16., 15:19
Négy gólt szerzett a Nagykanizsa a PVSK ellen

A női NB II Nyugati csoportjának 11. fordulójában mind a négy párban a táblázaton jobb helyen álló csapat győzött. Ezúttal a Veszprém volt szabadnapos.

2026. március. 16., 10:08

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom