– Bár én vagyok az egyetlen lány a képzésen, az eddigi oktatási napokon ennek nem, hogy semmilyen hátrányát nem éreztem, kifejezetten meglepett az a befogadó közeg, amellyel találkoztam. Ez nem csak Illyés Dánielre és Milinte Árpádra, de a fú hallgatókra is vonatkozik! Megmondom őszintén, sehol nem tapasztaltam még ilyet a női labdarúgást körülvevő közegben. Az eddigi képzési napok is nagyon magas színvonalúak, fárasztóak voltak, de remekek és már ekkor feltűnt, hogy a „kollégák” érdeklődve kérdeznek, hogy van ez a lányoknál, szerintem kell-e bármit máshogy csinálni a női kapusok képzésében. Az pedig tényleg a csúcs számomra, hogy Illyés Dánielék a tizenkét képzési nap egyikét – a legutóbbit – kifejezetten a női futballnak, a leány kapusoknak szentelték. Németh Júlia tartott nagyon jó színvonalú, sok izgalmas dolgot tartalmazó előadást, amelyet valamennyi hallgató érdeklődéssel, elismeréssel figyelt. Szóval, nagyon boldog vagyok, hogy a futballunkon belül ilyen szemlélet, ilyen hozzáállás is létezik. Bízom benne, hogy egy kicsit láttam a jövőt!
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.