A csepeliek 11 góljából Terdik Ivett és Kardosi Blanka is három-három góllal vette ki a részét. Nagyobb volt a lendület az első félidőben, akkor nyolc gól is esett, a folytatásra már „csak” három jutott (11-0).
Az Airnergy 9-0-ra nyert Martonvásáron, a Kriston SE ellen. Itt viszont a második félidőben játszott gólerősebben a győztes, az első 45 perc alatt csak három gól esett. A vendég zöld-fehérek közül a rutinos Bakos Nikolett játéka emelkedett ki, november tért vissza a pályára, azóta hat bajnokin nyolc gólt szerzett. A felét most, a hétvégén.
A Pápai ELC tízig meg sem állt a Kelen SC ellen. Nyolcan is gólt szereztek a győztesek közül, a csak egy félidőt játszó Fellner Zsófia és az 56. percben beálló Mohácsi Dóra kettőt-kettőt. Fellner Zsófia az első és a második gólját szerezte az NB II-ben.
A negyedik helyen álló Vasas Kubala Akadémia 5-0-ra nyert Ajkán. Turcsányi Vanda szerezte az első játékrész egyetlen gólját, majd ő még kettőt a másodikban is hozzátett, a további gólokat pedig Trunszka Laura és Wachter Johanna jegyezte. Utóbbi 15 éves, az első gólját érte el a felnőtt második osztályban.
Egyetlen döntetlent hozott a forduló, 1-1-re végzett a két szomszédvár, a Nagykanizsa és a ZTE. Szegedi Anita a 34. percben szerzett gólját a második félidő közepén egyenlítette ki a hazai kanizsaiak játékosa, Németh Panna.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.