Női NB I
Pinczi Anita az MTK Budapest női szakágának új vezetője
2022. december. 09., 15:34
Pinczi Anita az MTK Budapest női szakágának új vezetője
Az új szakágvezetőnek elsőként dr. Selei András klubigazgató gratulált
Fotó: MTK Budapest
Váltott az MTK Budapest: a menesztett Csopaki István helyett a klub hétszeres bajnoka, Pinczi Anita lett a legutóbbi évtized egyik legeredményesebb klubja női szakágának vezetője. A magyar válogatottban 17 mérkőzésen pályára lépett – egyébként pszichológus mesterdiplomával és sportszakmai végzettséggel is rendelkező – védő komplex feladatot lát majd el: a felnőtt csapat mellett az utánpótlásért is ő felel. Az MTK-hoz 2009-ben a Grund 1986 FC-től igazolt, 29 éves Pinczi Anita új megbízatása miatt befejezi aktív labdarúgó-pályafutását.

– Anita MTK-kötődését senkinek nem kell bemutatni, az elhivatottságát pedig jól jellemzi, hogy már játékoskarrierje mellett tudatosan készült a folytatásra. Feladata kiterjed a női szakág szakmai vezetésére mind a felnőtt, mind utánpótlás szinten. Célul tűzte ki az MTK utánpótlásának fejlesztését, szeretnénk szisztematikus munkával, saját nevelésekre támaszkodva a jövőben minél nagyobb sikereket elérni, ehhez igyekszünk neki minden segítséget megadni – nyilatkozta az új szakágvezető kinevezéséről az MTK Budapest internetes oldalának dr. Selei András klubigazgató.

Általános Az FTC az ETO-t, a DVTK a Honvédot fogadja a Simple Női Kupa elődöntőjében

Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.

Általános Csiszár Henriettáé volt a vezető találat a Sassuolo ellen

Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.

Hírajánló

Válogatott gólokkal döntős a Ferencváros, Dörnyei Balázs csapata ismét fináléban

A mai elődöntők után eldőlt, hogy az FTC-Telekom és a Budapest Honvéd vívja meg a Simple Női Kupa döntőjét április 29-én.

2026. március. 18., 21:33
Az FTC az ETO-t, a DVTK a Honvédot fogadja a Simple Női Kupa elődöntőjében

Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.

2026. március. 17., 21:33
Csiszár Henriettáé volt a vezető találat a Sassuolo ellen

Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.

2026. március. 16., 15:19
Négy gólt szerzett a Nagykanizsa a PVSK ellen

A női NB II Nyugati csoportjának 11. fordulójában mind a négy párban a táblázaton jobb helyen álló csapat győzött. Ezúttal a Veszprém volt szabadnapos.

2026. március. 16., 10:08

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom