Margret Kratz Gibraltár elleni csapatában – amely csak egyetlen kimaradt helyzettel maradt le arról, hogy beállítsa a magyar női labdarúgó-válogatott gólcsúcsát, a Bosznia-Hercegovina elleni 1999-es 13–0-át – a 2005-ös kapus mellett pályára lépett az ugyanabban az évben, januárban született Mayer Zsófia, valamint három 2004-es: Németh Diána, Savanya Csilla és Vida Boglárka is. (Hozzájuk képest, a szintén az új évezredben született Pápai Emőke, Nagy Virág, Pusztai Sára és Papp Luca, valamint a 2000-ben született Kovács Laura és az 1999-es Csíki Anna szinte „öreg”.)
A kétezres évek kapusai közül Papp Eszter – aki jelenleg női A-válogatottunk orvosa – 19, Szőcs Réka egy hónap híján 18, Bíró Barbara 19 éves volt, amikor először szerepelt az A-válogatottban. Pongrátz Ágnes a legfiatalabban debütáló kapus a magyar női labdarúgó-válogatott történetében.
Pongrátz Ágnes debütálása azért is fontos számunkra, mert a fiatal kapus a 2019-ban elindított UEFA-MLSZ leány U14-es fejlesztési projekt „gyermeke”. Abban a programban fedezték fel a Kelet-magyarországi régió edzői, amelyet okkal tarthatunk a szakág 50 évének legsikeresebb fejlesztési programjának. Ágnes személyében is mutatja a program sikerességét és aligha tévedünk, hogy hamarosan lesznek követői is.
Női U17-es válogatottunk 4-1-es vereséget szenvedett Belgiumtól a Tubize-ben rendezett felkészülési mérkőzésen.
Az észak-macedónok és a bolgárok legyőzése után a női U15-ös válogatottunk a házigazda Szlovénia ellen is nyert (3-1), ezzel veretlenül végzett az élen az UEFA Development tornán.
A Simple Női Kupa 4. fordulóját rendezik a héten, a tét a legjobb nyolc közé jutás. Négy párban élvonalbeli csapatok találkoznak, a Simple Női Liga további négy csapata NB II-es csapattal találkozik, illetve találkozott.
Női U17-es válogatottunk 4-1-es vereséget szenvedett Belgiumtól a Tubize-ben rendezett felkészülési mérkőzésen.
Az észak-macedónok és a bolgárok legyőzése után a női U15-ös válogatottunk a házigazda Szlovénia ellen is nyert (3-1), ezzel veretlenül végzett az élen az UEFA Development tornán.
Az MTK Budapest és a Puskás Akadémia öt góllal, az FTC-Telekom és a Szeged négy góllal nyert a Simple Női Liga 6. fordulójában. Siklér Kinga négy, Nagy Vanessza és Milica Popovics három-három találattal ajándékozta meg csapatát.