Halászi Kinga dolgát nehezítette, hogy egyelőre nem számíthat a felkészülési mérkőzéseken látott légiósaira, illetve Mayer Zsófiát és Kovács Esztert, valamint az egy hete megsérült Tuza Petrát sem tudta a kezdőcsapatba jelölni. Ennek ellenére a Puskás kezdte jobban a mérkőzést és elsősorban Sinka Napsugár agilitásának köszönhetően fölényben is játszott az első félidőben. A vendég szegedi csapat – élén a végig jól védő Tamara Skorićcsal – szervezetten, jól védekezett és az 57. percig tartotta is a döntetlent: ekkor Palakovics Laura lövését Skorić ugyan a kapufára tolta, de a labda a gólvonalon a másik lécig gurult, onnan pedig a kapuba került. A szegedieket dicséri, hogy hátrányba kerülve váltani tudtak, és Milena Knežević révén (a szerbiai támadó betört a büntetőterületre, rávezette a labdát a kapura és 10 méterről a hálóba helyezett) egyenlítettek.
Puskás FC – KÉSZ-Szent Mihály FC 1–1 (0–0)
A MOL Fehérvár olyan mérkőzést játszott Diósgyőrben, amely után mindkét fél úgy érezheti, „többet érdemelt volna”. A székesfehérváriak a Vidi eddigi mindkét NB I-es meccsén gólt szerző Szehofner Vivien révén vezetést szereztek, amit azután a rutinos Krisztin Sára találatával kiegyenlített a DVTK. A második félidőben a hazai csapatnak több helyzete volt, de a győzelmet végül csak egy balszerencsés öngóllal sikerült kicsikarnia.
Diósgyőri VTK – MOL Fehérvár FC 2–1 (1–1)
Szombathelyen közel hatvan percig nem született gól, bár mindkét oldalon akadtak olyan helyzetek, amelyekkel akár a Haladás-Viktória, akár az ETO eldönthette volna a mérkőzést. Az 57. percben azután Németh Adél a tizenhatoson belül buktatta Tamila Himicset – a büntetőből Herczeg Andrea juttatta előnyhöz korábbi klubja ellen jelenlegi csapatát. Az ETO gólja rövidzárlatot okozott a Haladás játékában: néhány perccel később Süle Dóra passzából az ukrán Himics növelte a vendégek előnyét, majd szinte a középkezdés után Vida Boglárka is gólt lőtt. Hiába volt a Haladás-Viktóriának három ziccere a második félidő elején, végül az ETO nyert – éppen három góllal.
Haladás-Viktória–ETO FC Győr 0–3 (0–0)
A 2. forduló további mérkőzései: Szekszárdi WFC–Kelen SC (vasárnap, 11 óra); MTK Budapest–Astra HFC (vasárnap, 17 óra – BKV Előre Stadion); Újpest FC–FTC-Telekom (szeptember 14-e, szerda, 16.30, Kocsis Sándor Sportközpont).
Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.
Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.
A mai elődöntők után eldőlt, hogy az FTC-Telekom és a Budapest Honvéd vívja meg a Simple Női Kupa döntőjét április 29-én.
Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.
Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.
A női NB II Nyugati csoportjának 11. fordulójában mind a négy párban a táblázaton jobb helyen álló csapat győzött. Ezúttal a Veszprém volt szabadnapos.