A 4-3-s sikerrel a lila-fehérek továbbra is őrzik hibátlan mérlegüket, igaz, nem vezetik a tabellát, mivel egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mint a Vasas Kubala Akadémia. Az Örökösföld Sporttelepen Kardosi Blanka és Bakó Alina egy-egy góljával kétgólos előnybe került a 34. percre a fővárosi csapat, ám a Szpari huszonegy játékperc alatt fordított. Kocsis Kira, Szerb Katalin és Szalanics Dóra talált be Szávuj Margaréta kapujába. A fiatal, 17 éves kapus e találkozón kapott először gólt, gólokat az NB II-ben. A hajrá újra az Újpesté volt, a 79. percben Nagy Lilla kiegyenlített, majd a 88. percben az idény előtt Csepelről érkezett Kókai Krisztina a győztes gólt is megszerezte.
Ugyancsak négyből négy győzelemnél tart az Eger SE, amely könnyedén, 7-0-ra verte meg a Gödöllői SK-t a Felsővárosi Sporttelepen. Még tovább javult a piros-kékek remek gólkülönbsége, most 34-1. A gólok közül hármat Jakab Zsófia, kettőt-kettőt Hegedűsné Víg Klaudia és Kota Szabina szerzett.
A forduló legfölényesebb győzelmét a Kizotti Csepel érte el a Hatvan ellen. A vendégek 57 gólt kaptak az első öt fordulóban. A csepeliek legeredményesebb játékosai a háromgólosok, Terdik Ivett és Hári Kata voltak.
Fölényesen nyert a Tigre HFC is, amely 7-1-re verte a Salgótarjáni VSE gárdáját. Az első félidő még szoros volt, a 45. percben szerezte meg Borsó Kriszta a vasadiak második gólját (2-1). A fordulás után a hazaiak kiütötték ellenfelüket, a mérkőzés végéig Sass Viktória három, Bagó Dóra két gólig jutott.
A továbbra is a tabella élén álló Vasas Kubala Akadémia 4-1-re verte a Kecskeméti SC-t. A mérkőzés legjobbja a két gólt is szerző egykori MTK-nevelés, Cavicchiolo Simona volt.
Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.
Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.
A mai elődöntők után eldőlt, hogy az FTC-Telekom és a Budapest Honvéd vívja meg a Simple Női Kupa döntőjét április 29-én.
Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.
Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.
A női NB II Nyugati csoportjának 11. fordulójában mind a négy párban a táblázaton jobb helyen álló csapat győzött. Ezúttal a Veszprém volt szabadnapos.