Női NB II
Remekeltek a Csepel cseréi
2025. április. 07., 11:19
Remekeltek a Csepel cseréi
Fotó: Újpest FC
Szezonbeli gólrekordot hozott a női NB II Keleti csoportjában a 16. forduló. Az öt mérkőzésen 48 gól esett. Nem akadt olyan győztes, amelyik ne jutott volna legalább négy gólig.

A listavezető Újpest nagyon fölényes, 12-0-s győzelmet aratott a Nyíregyháza ellen. A vendégek a forduló előtt 13 mérkőzésen 29 gólt kaptak, most azonban beleszaladtak a késbe. A lila-fehérek közül Oláh Adrienn négy gólt szerzett, az elsőt rögtön a 2. percben, a másodikkal 5-0-ra alakította az állást a 26.-ban. Visszavette a vezetést a góllövőlistán. Szalontai Georgina szerzete a 12. gólt, neki ez volt az első bajnoki gólja a szezonban.

A hárompontos hátrányban a második helyen álló Eger 5-1-re nyert Gödöllőn. Bukta Nikolett vezető gólja után Hegedűsné Víg Klaudia és Pintér Petra is kétszer talált a kapuba. Az egriek szombaton, a tavasz rangadóján fogadják majd az Újpestet.

A mostani fordulóban a Csepel TC-nek jutott az ezer sebből vérző hatvani csapat. A vendégek 21-0-ra nyertek, a félidőben már 11-0 volt az állás. Ez azért érdekes, mert a csepeliek (e mérkőzésen) legjobb két gólszerzője, Grajczár Dóra és Balogh Noémi csak a második félidőben álltak be. Mind a ketten négy-négy gólig jutottak.

A Vasas Kubala Akadémia 4-1-re győzött Kecskeméten. Az első félidőben nem esett gól, a második elején Zsoldos Zsófia a hazaiakat juttatta előnyhöz. Ám az utolsó félórában a piros-kékek négy gólt is szereztek, az egyaránt duplázó Kardos Dóra és Buncsák Réka révén.

A vadasi Tigre 4-0-ra győzött Somoskőújfaluban. Már eldőlt a mérkőzés addigra Sass Viktória egy és Pirót Terézia két góljával, amikor a hazaiak balszerencsés játékosáról, Dienes Zsuzsáról a saját kapujába került a labda.

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom