A védőnek a téli felkészülés során szakadt el a keresztszalagja, ezért volt szükség dr. Tátrai Miklós Tatán elvégzett beavatkozására.
Ahogy a hasonló műtétek esetében mindig, Csilla esetében is a következő időszak legfontosabb szavának a türelmet tartjuk. A tavaly nyáron Győrből, az ETO-ból érkezett védő 27 éves, azaz, a „legjobb futballista korban” van. Rá is igaz, amit az angolok mondanak a wimbledoni gyep titkának. Csak locsolni kell. De azt száz évig.
Szóval, csak türelem, kitartás, bátorság – a vége (újra) jó lesz.
Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.
Mérkőzés nélkül szerzett három pontot a Bp. Honvéd a hétvégén. Nem csökkent a távolság a kispestiek és a tízgólos győzelmet arató újpestiek között.
Az utolsó fordulót játsszák a hétvégén a Simple Női Liga csapatai. Korábban eldőlt már, melyik két csapat játszik a bajnoki döntőben, melyik kettő a 3. helyért, s az is, melyik kettő esik ki.
Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.
Mérkőzés nélkül szerzett három pontot a Bp. Honvéd a hétvégén. Nem csökkent a távolság a kispestiek és a tízgólos győzelmet arató újpestiek között.
A listavezető pécsiek két háromgólos félidővel ütötték ki a Nagykanizsát.