Női U15
Sikeresen zárult Lipóton a leány U14-es kiválasztó program
2022. június. 10., 12:22
Sikeresen zárult Lipóton a leány U14-es kiválasztó program
A negyedik „évfolyam” fejezte be a hét közepén a 2018-ban az UEFA támogatásával megkezdett, azóta már teljesen az MLSZ saját programjának tekinthető leány U14-es projektet.

A koronavírus-járvány után először, végre ismét mind a négy régió válogatottja pályára léphetett, és a Nyugati Régió, Közép-Magyarország, a Keleti-régió és az Északi-régió 18-18 játékosa között ezúttal is rengeteg tehetséges lányra figyelhettek fel a szakemberek.

A torna első, keddi játéknapján két mérkőzést rendeztek, ezeken a Középső Régió 4–0-ra legyőzte a Nyugati Régiót, míg a Keleti és a Déli Régió összecsapásán utóbbi nyert 2–0-ra. A szerdai játéknapra négy mérkőzés jutott: a délelőtti találkozókon Nyugat 2–1-re győzött Kelet ellen, a Középső Régió pedig rendkívül nagyarányú, 8–0-s győzelmet aratott a Déli felett. A zárómeccseken a Nyugati Régió egy góllal bizonyult jobbnak a Délinél (2–1), míg a Középső Régió 2–1-re maradt alul a Keletivel szemben.

A kiválasztó torna zárásaként Kiss László, az MLSZ női szakágának vezetője gratulált a résztvevőknek, és összefoglalta az elmúlt két napot. Hangsúlyozta, hogy az eredmények másodlagosak, hiszen a tornán elsősorban az egyéneket figyelték meg.

– Az UEFA segítségével, ötletére megkezdett programban negyedik alkalommal mérhettük fel a leány U14-es korosztályt, az országot négy régióra osztva kerestük a tehetségeket. A nagyszerű körülmények között lezajlott megmérettetésen a szakemberek kiválasztották azokat a játékosokat, akik novemberben a szintén UEFA-rendezésű U15-ös Fejlesztési Tornán a magyar válogatottat alkothatják majd. Külön öröm számunkra az is, hogy nézők is lehettek a mérkőzéseken, így a szülők, hozzátartozók is minden akadály nélkül tudtak szurkolni a lányoknak – mondta a szakágvezető.

Kiss László hozzátette, hogy azok, akik nem kerülnek be, ne keseredjenek el, és folytassák a kemény munkát, mert a következő időszakban még sokszor bizonyíthatják tehetségüket, és mindenki előtt nyitva állnak a válogatottak kapui.

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom