Az 1983-1984-es évadban indult bajnokság első győztese a Renova volt, jelenlegi címvédője pedig a most is a tabella élén álló FTC-Telekom. A március 14-én rajtoló tavaszi felvonás sok izgalmat ígér, hiszen mindhárom dobogós csapat (tehát a Fradi, az MKT és a DVTK) egyaránt 28 ponttal áll. Az eddigi 12 forduló legtöbb gólját, szám szerint 17-et Vágó Fanni, a Fradi játékosa szerezte.
A Simple Női Ligában versenyez még a szombathelyi Haladás-Viktória FC, a hazai mérkőzéseit Üllőn játszó ASTRA-ALEF HFC, az ETO FC Győr, a Szentmihály Szeged-Fitsport és a fővárosi Kelen SC.
Az OTP Mobil ügyvezető igazgatója, Benyó Péter a támogatással kapcsolatban elmondta:
– Örömmel tölt el minket, hogy az elkövetkező szezonban hazánk legjobb női focistáit támogathatjuk abban, hogy minél eredményesebbek lehessenek a felkészülés időszakában és a pályán egyaránt. Az elmúlt években látványos fejlődésnek lehettek szemtanúi a sportág rajongói, és úgy gondolom, hogy 2020 átütő év lehet az eredmények szempontjából is. Ezért még izgatottabban várjuk, hogy immár a Simple nevét viselő Női Liga pályára álljon.
Török Gábor, az MLSZ elnökségének tagja és női bizottságának elnöke úgy fogalmazott:
– A bajnokság rangját emeli az a tény, hogy egy széles körben ismert márka állt mellé. Az elmúlt években a női labdarúgás jelentős fejlődésen ment keresztül, egyre nagyobb figyelmet kap, a Simple szerepvállalása is erre bizonyíték.
Még egyet lépett a Bp. Honvéd a csoport megnyerése és egyben a feljutás felé: 9-0-ra verte a Kolorcity Kazincbarcikát. A kispesti csapat a hétvégén felteheti a koronát egész éves teljesítményére.
Gólrekordot hozott a Simple Női Liga 22. fordulója. Az alapszakasz utolsó mérkőzésein 35 gól esett, ez 5,8-as átlagnak felel meg. Ilyen magas gólátlag korábban nem akadt az idényben.
Az NB II Nyugati csoportjában győztes öt csapat közül a Pécsi MFC nyert a legkisebb különbséggel, de övé a legértékesebb siker: feljutott a Simple Női Ligába.
Még egyet lépett a Bp. Honvéd a csoport megnyerése és egyben a feljutás felé: 9-0-ra verte a Kolorcity Kazincbarcikát. A kispesti csapat a hétvégén felteheti a koronát egész éves teljesítményére.
Gólrekordot hozott a Simple Női Liga 22. fordulója. Az alapszakasz utolsó mérkőzésein 35 gól esett, ez 5,8-as átlagnak felel meg. Ilyen magas gólátlag korábban nem akadt az idényben.
Az utolsó fordulót játsszák a hétvégén a Simple Női Liga csapatai. Korábban eldőlt már, melyik két csapat játszik a bajnoki döntőben, melyik kettő a 3. helyért, s az is, melyik kettő esik ki.