A legnagyobb csatát a Diósgyőri VTK és az FTC-Telekom csatája hozta. A hétvégén az ETO ellen idegenbeli döntetlent elérő borsodi csapat Jadyn Edwards gólja után Ezer Anna révén kiegyenlített, majd Sain Anna találatával a 67. perctől vezetett. Az idei első tétmérkőzését játszó Ferencváros azonban Nagy Vanessza révén öt perccel később ledolgozta a hátrányát, majd újabb öt perc elteltével Vlada Kubaszova eldöntötte a mérkőzést és a továbbjutást.
Az ETO az Astra otthonában már az első hat percben kétgólos előnybe került Süle Dóra és Nasztaszja Suppo egy-egy góljával, utólag nem nagy merészség leírni, már akkor eldőlt a mérkőzés. A szünetig még Kathleen White is szerzett egyet, aztán a második félidőben még nagyobb fordulatszámra kapcsolt az ETO, s az utolsó félórában további hat gólt szerzett. A 19 éves Kükedi Laura, aki az 57. percben állt be Kovács Laura helyére, az ETO-ban játszott első tétmérkőzésén mesterhármast szerzett.
Az MTK és a Puskás Akadémia egyaránt 6-0-ra verte idegenben NB II-es ellenfelét. Újpesten Szőcs Réka nem tudta megállítani a kék-fehérek rohamait. Zágor Bernadett három gólt szerzett, a további gólokon a csak az első félidőben játszó Vágó Fanny és Vajda Orsolya, valamint a görög Hriszanti Viola osztozott.
A negyeddöntő záró találkozóján, este, a Puskás Akadémia Melana Szuravceva és Mayer Zsófia révén kétgólos előnybe került a szünetig a Dunaújváros ellen. A fordulás után Szalai Gyöngyvér, Berencsi Bernadett, Tuza Petra és végül Szűcs Flóra szerzett gólt.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.