Három mérkőzés kezdődik 14.00 órakor. A Pancho Arénában a Puskás Akadémia a Haladás Viktória ellen játszik. Halászi Kinga csapata az eddigi négy tavaszi bajnokiján még nem kapott gólt. A szombathelyiek a múlt héten nyertek Székesfehérváron, akkor nyújtották eddigi legjobb idei teljesítményüket a Simple Női Ligában.
Ugyancsak délután kettőkor kezdődik a Ferencváros és a Fehérvár találkozója a Kocsis Sándorról elnevezett kőbányai sportközpontban. A vendégek még nem szereztek gólt 2024-ben a női NB I-ben, sőt, a 2023–2024-es idényben eddig csupán két gólt ért el idegenben.
Közel azonos képességű csapatok játszanak Szekszárdon, a hazaiak az Astrát fogadják. A tolnai csapat eddig két ponttal szerzett kevesebbet, győzelemmel megelőzhetné az üllőieket.
Délután 3-kor kezdődik Győrben az ETO és KÉSZ-St. Mihály-Szeged mérkőzése. Október elején a zöld-fehérek 4-0-ra nyertek a Szent Gellért Fórumban.
Ugyancsak 15.00 órától játsszák Diósgyőrben a DVTK-MTK Budapest-találkozót. A borsodiak csak egy hellyel állnak az MTK mögött, de a két csapat között 13 pont a különbség. Ősszel 3-0-ea nyertek a kék-fehérek a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián a DVTK ellen.
A bennmaradás szempontjából nagyon fontos mérkőzéssel zárul a forduló. A Soroksár fogadja a Budaörst. A sárga-feketék négy ponttal jobban állnak, ha most nyernek, óriásit lépnek afelé, hogy végleg maguk mögött tartsák a zöld-feketéket.
Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.
Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.
A mai elődöntők után eldőlt, hogy az FTC-Telekom és a Budapest Honvéd vívja meg a Simple Női Kupa döntőjét április 29-én.
Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.
Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.
A női NB II Nyugati csoportjának 11. fordulójában mind a négy párban a táblázaton jobb helyen álló csapat győzött. Ezúttal a Veszprém volt szabadnapos.