Női NB I
Sorozatban hatodszor bajnok az FTC-Telekom
2025. május. 21., 20:14
Sorozatban hatodszor bajnok az FTC-Telekom
Az FTC-Telekom megnyerte a 2025-ös bajnoki döntő második mérkőzését is, s ezzel megvédte címét a Simple Női Ligában. Albert Flórián csapata a Groupama Arénában 2–0-ra legyőzte az alapszakaszt megnyerő ETO FC-t.

A kevés helyzetet hozó találkozót a legjobb formáját a bajnoki idény végére elérő címvédő uralta. Az FTC-Telekom különösen az első félidőben többet birtokolta a labdát, s végül úgy nyerte meg a teljes bajnoki döntőt, hogy egyetlen percig sem játszott hátrányban.

A második mérkőzésen a győriek legígéretesebb lehetőségét Savanya Csilla szabadrúgása jelentette, amelyet Milica Kosztics bravúrral védett (a szerb válogatott kapusa, az alapszakaszt is beleértve, 607 percen nem kapott gólt az idény végén).

Az első találat a 18. percben esett, Nagy Viktória látványos cselsorozat után talált Bíró Barbara kapujába. A második gólnál Alesia Garcia erőszakosan ütközött a tizenhatoson belül a védőjével, majd az elé lehulló labdát a hálóba lőtte. Ez volt az első játékrész utolsó érdemi jelenete.

A Ferencváros sorozatban hatodszor, összesen nyolcadszor lett bajnok, 2018 óta nem nyerte meg más csapat a női bajnokságot, a legutóbbi négy kiírásban mindig az ETO lett a második. A két legfontosabb díj azonos elosztásba került, mint 2024-ben, az FTC-Telekom nyerte a bajnoki címet, míg az ETO lett a Simple Női Kupa győztese.

FTC-Telekom-ETO FC 2-0 (2-0)
FTC-Telekom: Kostic – Hanász, Turóczy, Zágonyi (Csigi, 83.), Fenyvesi, Gilbert, Ott, Garcia (Czellér, 83.), Nagy Viktória (Gégény, 93.), Edwards (Kovács E., 87.), Nagy Vanessza (McFarland, 93.). Vezetőedző: Albert Flórián

ETO FC Győr: Bíró – Sali, Nagy F. Frajtovic (Horváthová, 75.), Kovács L., Savanya, Abambila, Süle, Kocsán, Vida (White, 20., Shuppo, 66.), Vachter (Öreg, 75.). Vezetőedző: Dörnyei Balázs

Gólszerzők: Nagy Viktória 19., García 45.

Általános Az FTC az ETO-t, a DVTK a Honvédot fogadja a Simple Női Kupa elődöntőjében

Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.

Általános Csiszár Henriettáé volt a vezető találat a Sassuolo ellen

Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.

Hírajánló

Válogatott gólokkal döntős a Ferencváros, Dörnyei Balázs csapata ismét fináléban

A mai elődöntők után eldőlt, hogy az FTC-Telekom és a Budapest Honvéd vívja meg a Simple Női Kupa döntőjét április 29-én.

2026. március. 18., 21:33
Az FTC az ETO-t, a DVTK a Honvédot fogadja a Simple Női Kupa elődöntőjében

Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.

2026. március. 17., 21:33
Csiszár Henriettáé volt a vezető találat a Sassuolo ellen

Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.

2026. március. 16., 15:19
Négy gólt szerzett a Nagykanizsa a PVSK ellen

A női NB II Nyugati csoportjának 11. fordulójában mind a négy párban a táblázaton jobb helyen álló csapat győzött. Ezúttal a Veszprém volt szabadnapos.

2026. március. 16., 10:08

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom