Általános
Szegedre látogat a Ferencváros
2024. március. 22., 10:49
Szegedre látogat a Ferencváros
Öt mérkőzést szombaton, egyet vasárnap rendeznek a Simple Női Ligában, a hétvégén. A listavezető FTC-Telekom ezúttal Szegedre, a tavasszal még százszázalékos ETO Üllőre látogat.

Két mérkőzést rendeznek szombaton 11 órai kezdettel. Az előző két fordulóban a legerősebbnek tartott két csapattól vereséget szenvedő Budaörs ezúttal pályaválasztóként, a Szekszárd ellen lép pályára. Nagy csatára van kilátás, ősszel nagy csatában, 1-0-ra győzött a szekszárdi csapat, azóta, a télen, ellenben erősödött a Budaörs.

A másik matinén a Fehérvár a Haladás Viktória csapatát fogadja. A szombathelyiek nagyon masszívan, jól védekeztek az ETO elleni, szerdai kupamérkőzésen, most más a feladat: nyerni kell. A székesfehérváriak az eddigi három tavaszi bajnoki mérkőzésüket elveszítették, sőt, még nem szereztek gólt.

Szombaton 15.00 órakor is két mérkőzés kezdődik, a Simple Női Kupában szerdán vereséget szenvedő FTC-Telekom a KÉSZ-St. Mihály-Szeged csapatához megy. A házigazdák csak két bajnokit játszottak eddig tavasszal, mindkettőt elveszítették.

A Diósgyőr a Puskás Akadémiát fogadja. A vendégek szerdán is játszottak bajnoki mérkőzést, Soroksáron 6-0-ra nyertek. Tavasszal a bajnokságban még százszázalékosok. A Diósgyőr vereséggel kezdte a bajnoki szezont Győrben, azóta legyőzte a Szekszárdot és a Soroksárt.

A szombat zárómérkőzésén, 17.30-tól a szerdán a bajnoki listavezetőt a kupából búcsúztató MTK a Soroksárt fogadja. Vasárnap 15 órától játszik Üllőn az Astra és a nagy formában lévő ETO

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom