Székely Tibor dolgozott már a Haladásnál, igaz, a férfi szakágban. 2010 októberétől 2011 novemberéig Aczél Zoltán segítőjeként dolgozott az akkor még NB I-es csapatnál, majd 2014 áprilisáig Artner Tamás másodedzője volt a zöld-fehéreknél. Ezt követően az NB II-es Szigetszentmiklós edzője volt, azután Artner Tamás másodedzőjeként az NB I-es Dunaújvárosnál dolgozott. Majd a másodosztályú Ajka trénerévé nevezték ki. Folytatásként másfél évig a győri Fehér Miklós Labdarúgó Akadémián vezette az U17-es és U19-es csapatot, mielőtt fél évig az akkor második ligás ZTE-nél újra Artner Tamás mellett ténykedett. A rutinos szakember az utóbbi két és fél évet az FTC utánpótlás-akadémiáján, az U15-ös, U17-es és U19-es csapat mellett töltötte.
Székely Tibor érkezése már a második téli edzőváltás a Simple Női Ligában. Korábban az MTK Hungária jelentett be cserét, ott Tóth Mihály lett Varga Attila utóda.
Az utolsó fordulót játsszák a hétvégén a Simple Női Liga csapatai. Korábban eldőlt már, melyik két csapat játszik a bajnoki döntőben, melyik kettő a 3. helyért, s az is, melyik kettő esik ki.
Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.
Gólrekordot hozott a Simple Női Liga 22. fordulója. Az alapszakasz utolsó mérkőzésein 35 gól esett, ez 5,8-as átlagnak felel meg. Ilyen magas gólátlag korábban nem akadt az idényben.
Az utolsó fordulót játsszák a hétvégén a Simple Női Liga csapatai. Korábban eldőlt már, melyik két csapat játszik a bajnoki döntőben, melyik kettő a 3. helyért, s az is, melyik kettő esik ki.
Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.
Mérkőzés nélkül szerzett három pontot a Bp. Honvéd a hétvégén. Nem csökkent a távolság a kispestiek és a tízgólos győzelmet arató újpestiek között.