Az FTC-Telekom Nagy Vanessza góljával nyert csütörtökön Győrben az ETO ellen, s ezzel előnyt szerzett a párharcban. Egy újabb győzelem (akár a rendes játékidőt döntetlen esetén követő tizenegyespárbajban) címvédést jelentene.
Ugyanakkor az alapszakaszban az élen végző ETO a legutóbbi három, az FTC-Telekom elleni idegenbeli mérkőzéséből kettőt meg tudott nyerni. Győzött tavaly, a bajnoki döntő első összecsapásán, majd nyerni tudott a Simple Női Liga 2024–2025-ös kiírásának őszi szakaszában, október 19-én is.
Ugyanakkor az FTC-Telekom az április 12-i, Puskás Akadémia elleni hazai vereség óta mind az öt mérkőzését megnyerte, Milica Kosztics egyetlen gólt sem kapott. Az öt meccsből kettő az ETO elleni volt Győrben, előbb 4–0-ra, majd a bajnoki döntő első mérkőzésén 1–0-ra nyert Albert Flórián csapata. A 17.30-kor kezdődő meccs helyszíne a Groupama Aréna, a mérkőzést az M4 Sport közvetíti.
A 3. helyért a Puskás Akadémia és az MTK Budapest csatázik. Halászi Kinga együttese 1–1-es döntetlen után tizenegyesekkel megnyerte az első mérkőzést a Pancho Arénában. Érdekes, hogy a két csapat legutóbbi két egymás elleni találkozója szétlövésben dőlt el. A Simple Női Kupa elődöntőjében, a Sándor Károly labdarúgó Akadémián az MTK, a bajnoki 3. helyért játszott szombati találkozón pedig a Puskás Akadémia győzött.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.