Női NB I
Szombaton eldől, a DVTK, vagy az Astra szerzi-e meg a bronzérmet
2021. május. 28., 14:17
Szombaton eldől, a DVTK, vagy az Astra szerzi-e meg a bronzérmet
A DVTK és az Astra szombaton hetedik alkalommal találkozik a 2020-2021-es bajnoki évben
Fotó: DVTK.eu
Szombaton, 17 órakor, a DVTK Edzőközpontban kerül sor a Simple Női Liga bronzpárbajának harmadik mérkőzésére. Mindkét eddigi mérkőzést az idegenben játszó csapat nyerte meg, Miskolcon az Astra HFC, Üllőn a Diósgyőri VTK diadalmaskodott.

A Simple Női Liga versenykiírása szerint a bajnoki címről és a harmadik helyről valamely fél második győzelméig tartó párbaj dönt. Amely csapat a szombati 90 percben (vagy az esetlegesen azt követő 11-es párbajban) jobbnak bizonyul, megszerzi a 2020-2021-es szezon bronzérmét.

A találkozónak különös érdekességet ad, hogy Fórizs Sándor a hazai csapat szakágvezetője, vezetőedzője, már korábban bejelentette távozását. Ez lesz az utolsó mérkőzés, amelyen a DVTK-t irányítja. Ha győzni tud csapata, akkor ő is, valamint a játékosok közül például Vachter Fanni, vagy Bianca Sandu is elmondhatja magáról, hogy a 2017-2018-as NB I-es premier óta, valamennyi szezonban bronzérmes lett az élvonalban a DVTK.

A két csapat igazán jól ismeri egymást, a 2020-2021-es bajnoki évben – a Női Magyar Kupát is beszámítva – ez lesz a hetedik mérkőzésük. A mérleg: 4 DVTK és 2 Astra győzelem. Érdekes viszont, hogy mindkét Astra-győzelem Miskolcon született.

Az Astra HFC legutóbb a 2013-2014-es bajnokságban végzett a dobogón, akkor ezüstérmes lett az MTK Hungária mögött. Szombaton nehezíti majd Szász Ferenc csapatának helyzetét, hogy a Szakonyi Emese mögött Astra HFC házi góllövőlistájának második helyén álló Sípos Lilla a párharc második mérkőzésén begyűjtötte ötödik sárga lapját, nem játszhat a szezon utolsó találkozóján.

Hírajánló

Simple Női Kupa: az MTK a Puskás Akadémiával, a Szeged a Ferencvárossal találkozik

A Simple Női Kupa 4. fordulóját rendezik a héten, a tét a legjobb nyolc közé jutás. Négy párban élvonalbeli csapatok találkoznak, a Simple Női Liga további négy csapata NB II-es csapattal találkozik, illetve találkozott.

2025. október. 02., 10:01
Nem bírtunk a megerősödött belga válogatottal

Női U17-es válogatottunk 4-1-es vereséget szenvedett Belgiumtól a Tubize-ben rendezett felkészülési mérkőzésen.

2025. október. 01., 15:34
Női U15-öseink hibátlan mérleggel zárták az UEFA-tornát

Az észak-macedónok és a bolgárok legyőzése után a női U15-ös válogatottunk a házigazda Szlovénia ellen is nyert (3-1), ezzel veretlenül végzett az élen az UEFA Development tornán.

2025. szeptember. 30., 16:35
Ismét Nagy Vanessza triplája vezette győzelemre a Fradit, Siklér Kinga négyszer is betalált Miskolcon

Az MTK Budapest és a Puskás Akadémia öt góllal, az FTC-Telekom és a Szeged négy góllal nyert a Simple Női Liga 6. fordulójában. Siklér Kinga négy, Nagy Vanessza és Milica Popovics három-három találattal ajándékozta meg csapatát.

2025. szeptember. 29., 16:00

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom