Női NB I
Szombaton eldől, kinek lesz pályaelőnye a bajnoki döntőben
2021. május. 14., 17:45
Szombaton eldől, kinek lesz pályaelőnye a bajnoki döntőben
A listavezető MTK Hungária az Astra ellen biztosíthatja be a bajnoki szakasz megnyerését
Fotó: MTK Hungaria
Szombaton három, vasárnap pedig egy meccset rendeznek a Simple Női Liga utolsó fordulójában. A legnagyobb tétje annak a bizonyos vasárnapi egynek lesz, a St. Mihály FC a Haladás-Viktóriát fogadja a 6. helyért folyó párharcban.

A 2020-2021-es szezon zárófordulója az ETO FC Győr és a Kelen SC budapesti mérkőzésével kezdődik. A bajnokság során mindkét csapat legyőzte egyszer már a másikat. Októberben, emlékezetes mérkőzésen, a 93. percben szerzett góllal győzött a Kelen, a tavasz elején viszont nagy fölénnyel győzött az „új” ETO. A találkozónak különösebb tétje nincsen, ha csak az nem, hogy a Menczeles Iván irányította győri csapat úgy fejezze be a bajnokság második felét, a tavaszi szezont, hogy csak a bajnoki döntő két csapata, az MTK Hungária FC és a Ferencváros tudta legyőzni.


A DVTK és az FTC-Telekom diósgyőri mérkőzésén a vendég zöld-fehéreknek győznie kell ahhoz, hogy maradjon reményük a bajnoki szakasz megnyerésére, az MTK Hungária megelőzésére. Fórizs Sándor csapata, a DVTK hullajtott el olyan pontokat tavasszal, amelyeket a papírforma alapján meg kellett volna szereznie, de borította fel pontszerzéssel is az előzetes esélyeket – éppen az FTC-Telekom ellen, a márciusban 2–2-re végződött találkozón, amelyen Maria Palama a 92. percben egyenlített.


Az FTC-Telekom diósgyőri mérkőzése és az MTK Hungária, valamint az Astra HFC – nem a megszokott helyszínen, hanem a BVSC-Zugló stadionjában rendezett – találkozója egyaránt 17 órakor kezdődik majd. Amennyiben a kék-fehérek nyerik a maguk mérkőzését, nem kell a vetélytársra is figyelniük, a bajnoki szakasz élén végezve övék lesz a pályaelőny, hazai pályán, az Új Hidegkuti Stadionban kezdhetik a bajnoki döntőt. A 2020-2021-es szezonban, az MTK és az Astra mindkét eddigi mérkőzését a listavezető nyerte meg, egy góllal.


Vasárnap, 17 órakor csap majd össze Makón a St. Mihály FC és a vendég Haladás-Viktória. A szegedi csapat számára a döntetlen is elég a nagy jelentőséggel bíró 6. hely megszerzéséhez. A vetélytársak októberi, makói mérkőzésén a St. Mihály Török Lilla góljával már a 4. percben vezetett, de a Haladás Fördős Beatrix, valamint Herczeg Andrea találataival fordított. A tavaszi találkozón, Szombathelyen, 2–2-es döntetlenre végeztek, méghozzá úgy, hogy Urbán Anett, a Haladás cserecsatára a 92. percben kotorta a hálóba a labdát.

Tabella

Hírajánló

Budafoki és pápai győzelem a Simple Női Kupa 1. fordulójában

Két mérkőzéssel megkezdődött a mögöttünk hagyott hétvégén a Simple Női Kupa 2025–2026-os idénye. Mindkét találkozón hazai siker született.

2025. augusztus. 18., 14:27
A női U19-es válogatott elkezdte felkészülését az Eb-selejtezőkre

Női U19-es válogatottunk augusztus 10. és 13. között tartotta négynapos szezonnyitó edzőtáborát Gyirmóton.

2025. augusztus. 13., 16:19
Indul a szezon a női U17-eseknek

A női U17-es válogatott megkezdte a felkészülést immáron Makrai László irányításával a telki edzőközpontban.

2025. augusztus. 07., 18:07
A címvédő Ferencváros a Honvéd ellen kezdi a szezont

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenyigazgatósága elkészítette a Simple Női Liga 2025-2026-os szezonjának sorsolását. Az első fordulóban a hatszoros címvédő FTC-Telekom a Honvéd otthonába látogat, míg az újoncok közül a Budaörsi SC a Diósgyőrrel, az Újpest pedig a Pécsi MFC-vel találkozik.

2025. július. 22., 16:02

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom