A Simple Női Kupában az első három fordulóban csak a másodosztályú gárdák, valamint a két nem NB-s csapat (az Arany Bácska és a Kecskeméti LC) lépnek pályára. A Soroksár SE máris túljutott az első akadályon, miután az NB II-es újonc Pénzügyőr SE lemondta a két csapat találkozóját.
Az első fordulóból továbbjutó kilenc csapat mellé csatlakozik az augusztus 6-7-én erőnyerő hét másodosztályú gárda – belőlük kerül ki a 2. és a 3. fordulóban (augusztus 13-14-én és augusztus 21-én) az a kvartett, amely a Simple Női Liga 12 csapatával együtt, majd a „főtáblát” alkotja.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.