Női NB I
Televíziós rangadó a Pancho Arénában
2023. október. 13., 15:12
Televíziós rangadó a Pancho Arénában
Két mérkőzést már korábban lejátszottak a Simple Női Liga hetedik fordulójából, a további négyet szombaton rendezik.

A programból kiemelkedik a Puskás Akadémia és az MTK, a bajnoki harmadik és negyedik helyezett televíziós összecsapása (Pancho Aréna, 15.30). Eddig a házigazdák szerepeltek (kicsit) jobban, három ponttal előzik meg a kék-fehéreket. A Puskás Akadémia eddig egyetlen vereséget szenvedett, legutóbbi hazai bajnokiján 4-3-ra kikapott a Diósgyőrtől. A többi öt meccsét megnyerte. Az MTK – ellentétben Halászi Kinga csapatával – már játszott az FTC-Telekommal és a Győrrel is, e két mérkőzésen elszenvedett vereségei miatt áll „csak” a negyedik helyen. A legutóbbi fordulóban simán, három góllal megverte a DVTK-t.

Két mérkőzést rendeznek 13.30-tól Győrben a Fehérvárt fogadja az ETO, míg Diósgyőrben a Budaörst a DVTK. A két vendégcsapat áll a bajnoki tabella tizenegyedik és tizenkettedik helyén, pontszerzésük nagy meglepetést keltene. Az ETO eddig százszázalékos, de még nem játszott ősszel legnagyobb riválisával, az FTC-Telekommal. A DVTK a hetedik helyen áll, hat mérkőzésen hét pontot szerzett. A kapott gólokat tekintve csupán a Fehérvár és a Budaörs előzi meg.

Egymás ellen játszik a kilencedik és a tizedik helyezett. A Szekszárd, amely pályaválasztó ebben a fordulóban, a legutóbb Üllőn szerzett ponttal előzi meg a szegedieket. A Tolna vármegyei csapat mind az öt pontján a legutóbbi négy fordulóban szerezte.

Rendeznek még egy bajnoki találkozót a Simple Női Liga két szereplőjének részvételével. Az FTC-Telekom a szeptemberi BL-selejtező miatt, a 4. fordulóban elhalasztott mérkőzését pótolja, az Astra ellen. A találkozó 14 órakor kezdődik a Kocsis Sándor Sportközpontban.

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom