Ebből a szempontból a legszorgalmasabb a tavalyi ezüstérmes MTK Hungária, amely a tavaly is látott amerikai kvartett – Opal Curless, Brianna Cremer, Angela Boyle és Natalie Stephens – mellett két újabb tengerentúli futballistát, Ebony Madridet és Brianna Taylort is pályára küldött a csütörtöki, Soroksár elleni felkészülési mérkőzésen. A két amerikai labdarúgó mellett, újnak számít a kék-fehéreknél a legutóbb a Kelen SC-ben látott duó, Tagyi Vivien, valamint a Ferencvárosban nevelkedett Haraszti Fanni is. A Farkas Attila által pályára küldött tizennyolc játékos között volt az NB II-es Újpest FC utánpótlásából érkezett Csuhai Vivien is.
A Diósgyőri VTK szerdán este Ausztriában, az FC Skiny Südburgenland ellen játszott felkészülési mérkőzést. A borsodiak internetes oldalának tájékoztatása szerint a keret válogatott játékosokkal erősödött, a tizenkét évnyi légióskodás után, Svájcból hazatért Krisztin Sára háromszoros magyar, míg a legutóbb a székelyudvarhelyi Vasas Feminában szerepelt Geréd Erika román válogatott. A felsőőri csapat ellen gólt szerzett a még utánpótlás korú Mikó Erika – a Ferencvárosban, illetve Kókán nevelkedett játékos a Soroksár SC-től érkezett a diósgyőri csapathoz. A DVTK bejelentette azt is, hogy Balogh Dominika mégsem lesz a csapat játékosa.
Régi-új játékos erősítheti az Astra HFC-Üllőt. Tatai Krisztina a Kelen SC-től tér vissza a bajnoki bronzérmeshez.
Támadóval erősített a Soroksár SC, a Simple Női Liga legutóbbi szezonjában, a St. Mihály FC színeiben nyolc gólt szerző Török Lilla, Vágó Fanni csapatában folytatja pályafutását.
Távozhat Győrből Ploner Szandra. Az ETO középpályása már az olasz másodosztály újonca, a Pro Sesto 1913 játékosaként kapott meghívót a bő válogatott keret augusztusi erőfelmérőjére.
Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.
Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.
A mai elődöntők után eldőlt, hogy az FTC-Telekom és a Budapest Honvéd vívja meg a Simple Női Kupa döntőjét április 29-én.
Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.
Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.
A női NB II Nyugati csoportjának 11. fordulójában mind a négy párban a táblázaton jobb helyen álló csapat győzött. Ezúttal a Veszprém volt szabadnapos.