Női NB II
Továbbra is hibátlan mérleggel vezet az Astra
2025. október. 29., 11:15
Továbbra is hibátlan mérleggel vezet az Astra
Fotó: astrahfc.com
Nem hozott meglepetést az NB II Keleti csoportjának legutóbbi négy mérkőzése. Ez pedig azt jelenti, hogy az Astra továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a csoportot.

Turtóczki Sándor együttese négy gólt szerzett az első félidőben a Kecskemét ellen, a Tichy Lajos Sportcentrumban, majd a hajrában hozzátett még kettőt. Kirschner Kamilla és Kövy Elza egy-egy góljával az első tíz perc után 2–0-ra vezetett az Astra, majd Marék Réka a 17. percben növelte az előnyt. Molnár Barbara szerezte a negyedik gólt, majd a hajrában Fésüs Janka és Hochstein Lili a továbbiakat: mind a hat gólt más játékos szerezte.

A második helyen álló egri csapat hátrányba került ugyan Kazincbarcikán, de bő félóra elteltével fordított, Kota Szabina és Pintér Petra három perc alatt lőtt két gólt. A második félidőben Bagó Dóra állította be a végeredményt, 3–1. A hazaiak gólját Horváth Lili szerezte.

A Talents SC még a múlt hét közepén lejátszotta soros bajnokiját a Gödöllő vendégeként. Egyoldalú meccs volt, a 11. percben már 4–0-ra vezetett a végül kilencig jutó Talents. Hevesi Júlia három, Erdei Rubin és Grajczár Dóra két-két, Németh Andrea és Jakab Zsófi egy-egy gólt szerzett. Kincses Ernő csapata a harmadik helyen áll a tabellán.

A Budafok 7–2-es győzelmet aratott Nyíregyházán. A vendégek Bor Csenge góljával előnybe kerültek, de a Szpari Kovács Kinga és Szalanics Dóra révén az első félóra után, három percen belül fordított. Ellenben a budafokiaknak is akadt egy remek három-négy perce a félidőben, a hajrában Monyók Gréta és Ladányi-Bognár Edina is gólt szerzett. Előbbi lőtt még egyet a második félidő elején is, s azzal gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés. A piros-feketék a folytatásban Őri Boglárka egy és Mislai Fruzsina két góljával növelték előnyüket.

Általános Az FTC az ETO-t, a DVTK a Honvédot fogadja a Simple Női Kupa elődöntőjében

Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.

Általános Csiszár Henriettáé volt a vezető találat a Sassuolo ellen

Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.

Hírajánló

Válogatott gólokkal döntős a Ferencváros, Dörnyei Balázs csapata ismét fináléban

A mai elődöntők után eldőlt, hogy az FTC-Telekom és a Budapest Honvéd vívja meg a Simple Női Kupa döntőjét április 29-én.

2026. március. 18., 21:33
Az FTC az ETO-t, a DVTK a Honvédot fogadja a Simple Női Kupa elődöntőjében

Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.

2026. március. 17., 21:33
Csiszár Henriettáé volt a vezető találat a Sassuolo ellen

Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.

2026. március. 16., 15:19
Négy gólt szerzett a Nagykanizsa a PVSK ellen

A női NB II Nyugati csoportjának 11. fordulójában mind a négy párban a táblázaton jobb helyen álló csapat győzött. Ezúttal a Veszprém volt szabadnapos.

2026. március. 16., 10:08

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom