Női NB I
Továbbra is kapott gól nélkül menetel a Fradi, nyomában az ETO
2023. október. 16., 11:17
Továbbra is kapott gól nélkül menetel a Fradi, nyomában az ETO
Az FTC Telekom vezeti a SImple Női Ligát, miután hétközi sikere után bepótolta a szeptemberi Bajnokok Ligája-selejtező miatt elmaradt mérkőzését.

A zöld-fehérek szerdán Szombathelyen, a Haladás ellen nyertek 4-0-ra, majd szombaton ugyancsak négy gólt szerezve, s egyet sem kapva kerekedtek felül a Kocsis Sándor Sportközpontban az Astrán. Utóbbi találkozó góljait Nada Sztanovics, Ott Eszter, Diószegi Fanni és Pusztai Sára szerezték. Az immár ifjabb Albert Flórián által irányított gárda 36-0-s gólkülönbségnél tart.

Ugyancsak százszázalékos és ugyancsak 36 gólt szerzett eddig a Győri ETO. A kisalföldi csapat az első félidőben egygólos előnyt szerzett, majd a másodikban még négyet lőtt a Fehérvárnak. Kovács Laura és Vachter Fanni egyaránt kétszer, Süle Dóra egyszer talált Terestyényi Anna kapujába. Vachter Fanni 11 gólos, vezeti a góllövőlistát.

A forduló rangadóján, az M4 Sport nyilvánossága előtt, az MTK szoros mérkőzésen, egygólos győzelmet aratott a Puskás Akadémia ellen a Pancho Arénában. Az egyetlen gólt a kék-fehérek házi gólkirálya, a Simple Női Liga 2023–2024-es idényében már kilenc találatnál járó Siklér Kinga szerezte, a 47. percben. A győzelemmel az MTK beérte pontszámban a Puskás Akadémiát.

A Diósgyőr sima, 4-0-s győzelmet aratott a sereghajtó Budaörs ellen, Elma Smajić, Geréd Erika, Krisztin Sára és Sain Anna szerezték a góljait. Hat gólt hozott a Szekszárdi WFC és a KÉSZ-St. Mihály-Szeged tolnai összecsapása. A vendégek 1-0-ra és 2-1-re is vezettek Milana Knezsevics és Papp Szidónia egy-egy góljával, de a szekszárdiak jobban bírták a hajrát, az utolsó negyedórában, megtoldva Kiss Gabriella első félidei egyenlítő gólját, még háromszor a kapuba találtak. Sorrendben Vári Viktória, Brianna Taylor és Prigli Barbara volt eredményes. A győzelemmel a Szekszárd fellépett a nyolcadik helyre.

A Soroksár–Astra (0-1) mérkőzést korábban lejátszották.

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom