Női NB I
Továbbra is veretlen az MTK és az FTC, győzött a Szeged Pécsett
2025. október. 13., 12:17
Továbbra is veretlen az MTK és az FTC, győzött a Szeged Pécsett
Fotó: MTK Budapest
KÉSZ-St. Mihály Szeged győzelme volt a legnagyobb bravúr a Simple Női Liga 7. fordulójában. Érdekes, hogy ezúttal egyetlen döntetlen sem született.

Továbbra is szenzációs formában futballozik Milica Popovics a szegedi csapatban. A legutóbbi öt bajnokiján kivétel nélkül szerzett legalább két gólt. Vezető találatát még kiegyenlítette Bócz Virág, de aztán a középcsatár gólra váltotta Nadja Djurdjevac labdáját is. A szegediek történetük során először nyertek élvonalbeli mérkőzést Pécsen.

A nagy menetelésben lévő – ha úgy tetszik, a Sparta elleni két kupamérkőzés között a bajnoki mérkőzést lejátszó – ferencvárosiak két korábbi szombathelyi játékossal, Nagy Vanesszával és Németh Adéllal a soraikban nyertek a Viktória ellen. A hazai csapatot Markó Edina eltiltása miatt ezúttal Kiss Tamás dirigálta. A mérkőzés egyetlen gólját Diószegi Fanni szerezte a második félidő közepén, FTC-játékosként ez volt az első találata a Simple Női Ligában a tavaly őszi, a Viktóriának lőtt duplája óta.

Az MTK meglepetésre hátrányba került a Budaörs ellen a 10. percben, de Csigi Eszter gyorsan kiegyenlített, majd a kék-fehérek még az első félidőn eldöntötték a mérkőzést, további három gólt szerezve. A 16 éves Balogh Tímea először volt kezdő az élvonalban, a szintén 16 esztendős Farkas Panna első gólját lőtte az NB I-ben, míg Csigi Eszter előszőr volt eredményes MTK-játékosként. Lázár Benjámin együttese továbbra is hibátlan hazai mérleggel rendelkezik a bajnokságban.

Az újpesti mérkőzés azokat igazolta, akik szoros csatára számítottak a lila-fehérek és a Honvéd összecsapásán. A második félidőben a vendégek leggólerősebb játékosa, Vachter Fanni fontos gólt szerzett, majd Simon Franciska is a kapuba talált. Az utolsó pillanatokban Koszo Sydney labdája Gruber Brigittáról került a kapuba.

Kemény mérkőzést vívott az ETO és a Diósgyőr. Kocsán Petra tizenegyesből lőtt vezető gólja után Savanya Csilla megduplázta az ETO előnyét, de Simon Luca (első élvonalbeli góljával) még a szünet előtt szépített. A nyílt második félidő végén Savanya Csilla állította be a végeredményt.

Idénybeli eddigi legfölényesebb győzelmét aratta a Puskás Akadémia Szekszárdon. Mind a két félidőben két gól született, Pécsi Dóra a beállása után két perccel már eredményes volt.

A Simple Női Ligában a hét közepén rendezik a 8. fordulót.

Általános Az FTC az ETO-t, a DVTK a Honvédot fogadja a Simple Női Kupa elődöntőjében

Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.

Általános Csiszár Henriettáé volt a vezető találat a Sassuolo ellen

Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.

Hírajánló

Válogatott gólokkal döntős a Ferencváros, Dörnyei Balázs csapata ismét fináléban

A mai elődöntők után eldőlt, hogy az FTC-Telekom és a Budapest Honvéd vívja meg a Simple Női Kupa döntőjét április 29-én.

2026. március. 18., 21:33
Az FTC az ETO-t, a DVTK a Honvédot fogadja a Simple Női Kupa elődöntőjében

Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.

2026. március. 17., 21:33
Csiszár Henriettáé volt a vezető találat a Sassuolo ellen

Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.

2026. március. 16., 15:19
Négy gólt szerzett a Nagykanizsa a PVSK ellen

A női NB II Nyugati csoportjának 11. fordulójában mind a négy párban a táblázaton jobb helyen álló csapat győzött. Ezúttal a Veszprém volt szabadnapos.

2026. március. 16., 10:08

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom