A hétvége legfölényesebb győzelmét a Kecskeméti LC aratta, idegenben ütötte ki 8–0-ra a Gödöllőt. Mindössze három játékos „adta össze” a nyolc gólt, Bertalan Lili és Gál Vivien három-három gólt szerzett az addigra a mérkőzést gyakorlatilag eldöntő, az első húsz percben két gólt is elérő Szabó Boglárka után. Közülük csak Gál nem töltötte az előző tavaszt is Kecskeméten, noha ő a KLC nevelése, csak az előző szezont Pécsen töltötte.
A másik három találkozó szorosabb csatát hozott. Az első fordulóban a Talents FC ellen csak hazai döntetlennel kezdő Eger FC értékes győzelmet aratott Angyalföldön, a Vasas Kubala Akadémia ellen. Végh Katalin már a 7. percben vezetést szerzett, ezt Buncsák Réka, a Vasas Nagykanizsáról érkezett játékosa az első félidő közepén kiegyenlítette. A meccs a 92. percben dőlt el: Kota Szabina megnyerte a találkozót az egrieknek.
Az Astra 3–1-es győzelemmel mutatkozott be a bajnokságban, mégpedig Nyíregyházán. Turtóczki Sándor csapata hátrányba került a második félidő elején Kovács Kinga gólja miatt, de a hajrában remekelt. A 17 éves Mikó Alexa mindössze négy perccel a beállítása után, a 74. percben kiegyenlített, a még nála is fiatalabb, 16 éves – szintén csereként beálló – Marék Réka gólja pedig már a vezetést jelentette. A végeredményt a 18 éves Hollósi Tünde állította be, a 93. percben. A mezőny legalacsonyabb átlagéletkorú csapata kitűnő rajtot vett.
A Csepel TC tavaszi keretére építő Talent FC az egri döntetlen után ezúttal nyert, pályaválasztóként, 3–1-re a Kazincbarcika ellen. A futballt Kondoroson kezdő, majd Békéscsabáról a fővárosba kerülő Erdei Rubin két gólt is szerzett, ő az előző idényben még az MTK U19-es csapatában futballozott. Két gólja között Fekete-Bernhardt Barbara is bevette Varga Eszter kapuját. A borsodi vendégek 0–3 után szépítettek, Bunda-Tóth Panna góljával.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.