Női NB II
Újabb rangadót nyert meg a Szekszárdi UFC
2021. szeptember. 13., 13:02
Újabb rangadót nyert meg a Szekszárdi UFC
Újoncként, az NB I felé menetel a szekszárdi csapat
Fotó: Szekszárdi UFC/via facebook
A Női NB II 3. fordulójában a Keleti csoportban újabb győzelemmel menetel célja felé a DVSC-DEAC és a St. Mihály FC, a csoport erősségei közül az Újpest és a Nyíregyháza Spartacus viszont nem lépett pályára. Nyugaton újabb rangadót nyert meg a Szekszárdi UFC, a MOL Fehérvár FC pedig ismét győzelme különbségével tűnt ki. Győzött a Kelen SC és a Csepel SC is, utóbbi egyelőre százszázalékos.

A Keleti csoportban az FC Hatvan nyírbátori mérkőzése nyitotta a fordulót. Szabados György csapata a triplázó Csutoros Réka, valamint a két gólt szerző Janik Vivien vezérletével (rajtuk kívül Hajdú Debra és Wittner Noémi lőtt még gólt) 7–0-ra győzött. A sárga-kéket két forduló után, 6 ponttal, 12-1-es gólkülönbséggel állnak, de nem kell túl nagy bátorság kijelenteni – a java, a neheze majd csak most következik.

Aki először csak az eredményt látta, hogy a Nyírség NSC 16–0-ra győzött a Cigánd ellen, biztos lehetett benne, hogy Szűcs Éva nagyon sok gólt rúgott. Ez a „nagyon sok” ezúttal nyolc, éppen a gólok fele, de mellette Lakatos Szabina és Bálint Regina is triplázott.

Magabiztos sikert aratott a DVSC-DEAC, amely az erős középcsapatnak számító Kazincbarcikát fogadva győzött 3–1-re. A szünetben még döntetlenre álltak a csapatok, de a második játékrész elején Kota Szabina és Jakus Lili góljai három perc alatt eldöntötték a mérkőzést.

A csoport legjobb színvonalú találkozóját ezen a héten Nagykátán játszották, ahol a St. Mihály FC vendégeskedett. Dorner Dóra góljának köszönhetően, a szünetben még a jól játszó Nagykáta-Astra vezetett, a fordulás után azonban a szegediek erdélyi játékosai eldöntötték a mérkőzést: a duplájával a góllövőlista élére is álló Papp Szidónia két, Denisa Marcea egy gólt szerzett. A Korcsogh Orsolya által irányított hazaiak a 84. percben tizenegyest is hibáztak, de a büntető valószínűleg csak a szépítésre kínált esélyt.

Magabiztos győzelmet aratott a Szolnoki MÁV UFC az újonc Eger SE vendégeként (1–3), elmaradt a Bodon Péter FC és a Nyíregyháza Spartacus összecsapása, az Újpest FC–Monor rangadót pedig október 28-ra halasztották.

Fizz Liga 3. forduló

Sorsolás
2025. 08. 08. 20:00
Mezőkövesd Városi Stadion
2025. 08. 09. 17:45
Új Hidegkuti Nándor Stadion
2025. 08. 09. 20:15
Nyíregyháza Városi Stadion
2025. 08. 10. 17:45
ZTE Aréna
2025. 08. 10. 17:45
Kisvárdai Várkerti Stadion
2025. 08. 10. 20:00
Szusza Ferenc Stadion


A Nyugati csoportról szóló beszámolót a MOL Fehérvár FC győzelmével érdemes kezdeni, és nem csak azért, mert ezt a találkozót játszották a legkorábban. A fehérvári lányok a Pápai ELC elleni találkozón 16 gólos ajándékkal kedveskedtek Gajdóczi Tibornak, a születésnapját ünneplő vezetőedzőnek. A Vidi 9 pontot szerzett az eddigi három meccsén, ilyet más is „tud”, imponáló viszont a 32–0-s gólkülönbség. Ezúttal Rajzinger Dóra (5), Pécsi Dóra (4) és Földvári Fanni (3) bizonyult a legeredményesebbnek, illetve Fanni is gondoskodott arról, hogy a pályafutásukat a Viktóriában kezdő Rajzinger-lányok közül mindkettő ott legyen a gólszerzők között.

Budaörsön, rangadón vendégeskedett a Szekszárdi UFC. Érdemes újfent kiemelt, hogy a hazai klub menedzsmentje nem, hogy NB I-es, de nemzetközi szintű feltételeket biztosít a csapatának és ennek természetesen Kajdy Jankáékon kívül a vendégcsapatok is haszonélvezői. A Tolna megyeiek jól kezdtek, Acsádi Petra, Kovács Zsófia és Vári Viki góljaival a szünetre háromgólos előnyt szereztek. A második félidőnek voltak olyan periódusai, amikor viszont a Budaörs játszott jobban, de a zöld-feketék csak szépíteni tudtak (1–3), a 61. percben, Kajdy Janka révén.

Gólgazdag mérkőzésen győzte le 6–3-ra a Kelen SC a Vasas Kubala Akadémiát. A szünetig, 2–2-ig jól tartotta magát a Vasas, a fordulás után azonban a hazaiak játéka eredményesebbnek bizonyult.

A Budapesten, az Airnergy vendégeként aratott szép győzelemmel (3–1) jelezte újfent az ADA Nova SE, hogy a középmezőnybe, pontosabban a mezőny első harmadába pozícionálja magát. A Másik zalai csapat, a ZTE viszont kikapott, a továbbra is százszázalékos Csepel SC Helly Panni és Simoncini Paola góljaival győzte le 2–0-ra az egerszegieket.

Elmaradt az Ajka és a BVSC mérkőzése – a három pontot a Veszprém megyeiek kapták – miután a találkozó vasárnapi időpontja a zuglóiak számára a játékosok munkahelyi kötelezettségei miatt nem volt „játékra alkalmas”, az általuk felajánlott, főként hétközi terminusok közül pedig az ajkaiak nem találtak számukra elfogadhatót.

Fizz Liga 3. forduló

Sorsolás
2025. 08. 08. 20:00
Mezőkövesd Városi Stadion
2025. 08. 09. 17:45
Új Hidegkuti Nándor Stadion
2025. 08. 09. 20:15
Nyíregyháza Városi Stadion
2025. 08. 10. 17:45
ZTE Aréna
2025. 08. 10. 17:45
Kisvárdai Várkerti Stadion
2025. 08. 10. 20:00
Szusza Ferenc Stadion

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom