A 94 válogatottsággal büszkélkedő Szőcs Réka, aki a kapusok között évek óta ranglistavezető a nemzeti válogatott statisztikájában, az Angyalföldi Sportiskolában (ASI) mezőnyjátékosként mutatkozott be az élvonalban, de nagyon hamar kiderült, hogy a kapuban nemzetközi szintű teljesítményre képes. Már az Újpest FC játékosaként 2007-ben mutatkozott be a válogatottban. Hamar felfigyelt rá a Turtóczki Sándor vezette MTK Hungária, 2008 nyarán a kék-fehérekhez igazolt és azóta nem is védett más magyar csapatban.
A hétszeres bajnok, kétszeres kupagyőztes kapus, aki rövidebb periódusokban külföldi csapatokban is kipróbálhatta magát (védett az olasz Orlandia 97-ben, valamint Fiorentinában, illetve a svájci FC Baselben) rutinjával, tekintélyével is sokat segíthet a fiatal győri csapatnak.
Érdekesség, hogy miután az ETO kapusmeze kék-fehér, a kék-fehér MTK-ban 13 évet lehúzott Szőcs tulajdonképpen most öltözik ezekbe a színekbe…
Az utolsó fordulót játsszák a hétvégén a Simple Női Liga csapatai. Korábban eldőlt már, melyik két csapat játszik a bajnoki döntőben, melyik kettő a 3. helyért, s az is, melyik kettő esik ki.
Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.
Gólrekordot hozott a Simple Női Liga 22. fordulója. Az alapszakasz utolsó mérkőzésein 35 gól esett, ez 5,8-as átlagnak felel meg. Ilyen magas gólátlag korábban nem akadt az idényben.
Az utolsó fordulót játsszák a hétvégén a Simple Női Liga csapatai. Korábban eldőlt már, melyik két csapat játszik a bajnoki döntőben, melyik kettő a 3. helyért, s az is, melyik kettő esik ki.
Női U16-os válogatottunk második helyezést ért el a horvátországi UEFA Development Tornán, ugyanis két győztes mérkőzés után 2-1-es vereséget szenvedett a házigazdák elleni zárómérkőzésen.
Mérkőzés nélkül szerzett három pontot a Bp. Honvéd a hétvégén. Nem csökkent a távolság a kispestiek és a tízgólos győzelmet arató újpestiek között.