Női NB I
Vágó Fanni, az Astra ellen debütál az FTC edzőjeként
2021. szeptember. 24., 10:35
Vágó Fanni, az Astra ellen debütál az FTC edzőjeként
Vágó Fanni a Soroksár után, újabb csapatot dirigálhat a Simple Női Ligában
Fotó: Fradi.hu
A Simple Női Liga 6. fordulójában három mérkőzést játszanak majd szombaton, egyet pedig vasárnap. Egyik sem ígérkezik érdektelennek, vagy „előre lefutottnak”, ezúttal is olyan találkozók vannak előttünk, amelyeken szoros eredmény várható.

Fizz Liga 6. forduló

Sorsolás
2025. 08. 29. 20:00
Paksi FC Stadion
2025. 08. 30. 14:45
ZTE Aréna
2025. 08. 30. 17:00
DVTK Stadion
2025. 08. 30. 19:30
Szusza Ferenc Stadion
2025. 08. 31. 17:30
ETO Stadion
2025. 08. 31. 20:00
Debreceni Nagyerdei Stadion

A fordulót az MTK Budapest diósgyőri vendégeskedése nyitja. A kék-fehérek jól kezdték a szezont, a tabella élén állnak, ennek ellenére a legutóbbi két mérkőzésen, az Astra és a Puskás elleni találkozón mutatott teljesítményükkel sem Farkas Attila vezetőedző, sem a szurkolók nem voltak maradéktalanul elégedettek. Az MTK ősszel (illetve a nyár végén) eddig kétszer játszott idegenben és mindkétszer egygólos győzelmet aratott. A DVTK mérlege éppen ötven százalékos, 2 győzelem, két vereség és egy döntetlen, de Bém Gábor csapata a pályán ennél jobb eredményt ért el, legyőzte a Soroksárt, ha később el is veszítette a pontokat. A borsodiak hazai mérlege így nem néz ki jól a Soroksár és az ETO elleni vereséggel, valamint az Astra elleni győzelemmel – azt is mondhatjuk, ha a DVTK tapadni akar a jelenlegi három dobogósra, nem kaphat ki otthon, még a listavezetőtől sem. Nem könnyíti meg a DVTK dolgát, hogy – miközben az MTK játékosai közül is többen vb-selejtezőkön játszottak – a hazai csapatból Geréd Erika, Nagy Melinda, Bianca Sandu és Maria Palama is sokat utazott, külföldről tért vissza Miskolcra.


Az MTK Budapestet üldöző, az első fordulóban elszenvedett szombathelyi veresége óta valamennyi mérkőzését megnyerő ETO FC Győr a Puskás Akadémiát fogadja. A két csapat között hat helyezés és 10 pont a különbség a tabellán, a pappírforma Menczeles Iván csapatának sikerét ígéri. De, ha a Puskás az új légiósaival és a sérüléseikből felépült magyarokkal úgy játszik, mint a válogatott mérkőzések miatti szünet előtt az MTK Budapest ellen, akár meglepetést is okozhat. Mindenesetre, Halászi Kingának alaposan meg kell szerveznie csapata védekezését, mert Tiffany Cameronék a már említett, szombathelyi mérkőzés óta minden találkozón legalább három gólt lőttek, sőt legalább háromgólos különbséggel győztek.


A Haladás-Viktória FC a Szeitl Szilvia által irányított, újonc Soroksárt fogadja, ahogy ez Szombathelyen megszokottá vált, a Haladás Sportkomplexumban, a stadionban. Székely Tibor csapatának „rövid távú” célja az lehet, hogy az első kör, a 7. forduló után a „felsőházban”, azaz az első négy között legyen, ehhez pedig győznie kell az újonc ellen. A Vas megyeiek között egyre kevesebb a sérült, a Haladás-Viktória talán eddigi legerősebb kezdőcsapatával várhatja a Soroksárt.


A forduló egyetlen vasárnapi mérkőzésén az FTC-Telekom látogat Üllőre. Az Astra elleni találkozó lesz Vágó Fanni (játékos)edzői debütálása a Ferencvárosban. Mondhatnánk azt, hogy az eddig lejátszott 5 forduló után, mindkét csapat „győzelmi kényszerben” lép pályára, de az a feltételrendszer amelyben a csapatok dolgoznak, ebből következően az esélyek, azért nem azonosak. Legutóbb, a 2014-2015-ös bajnokságban veszített a Fradi az alapszakaszban két, vagy annál több mérkőzést, de akkor sem az első etapban, az első hét fordulóban. Az ellenfél, az Astra HFC az első fordulóban legyőzte a Puskást, utána viszont négyszer is vereséget szenvedett, az ETO, a Haladás, a DVTK és az MTK ellen. Érdemes azonban gyorsan hozzátenni, Bene Ferenc csapata talán éppen a legutóbbi két mérkőzésén, otthon az MTK és idegenben a DVTK ellen nyújtotta a legjobb teljesítményt, és ezeken a találkozókon a pontszerzése, vagy akár győzelme sem lett volna érdemtelen.

Tabella

Hírajánló

Lauren Brzykcy debütált Angliában, Pusztai Sára gólt szerzett a Gent ellen

Pusztai Sára megszerezte idei első gólját a belga éllovas OH Leuven színeiben. A pécsi nevelésű 17 éves Turi Bori és Pápai Emőke a Fördős Beatrixot is foglalkoztató 1.FC Nürnberg csapatához igazolt.

2026. február. 02., 13:28
Írországgal csap össze a női U17

A női U17-es válogatott Spanyolországban, Írország ellen hangol a portugáliai Eb-selejtezőkre.

2026. február. 02., 11:06
Németh Hanna és Pápai Emőke csapata Fördős Beatrix együttesével csapott össze a Bundesligában

Csiki Anna visszatért a Tottenham Hotspurshoz, Nagy Virág és Pusztai Sára csapata, az OH Leuven továbbra is magabiztosan vezeti a tabellát a belga szuperligában.

2026. január. 26., 17:26
Lauren Brzykcy Angliába igazolt, Csiszár Henriettáék jól kezdték az évet

Nagy sikert ért el az Internazionale női csapata a hétvégén: 2–1-re legyőzte egyik nagy riválisát, a Juventust.

2026. január. 20., 11:42

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom