Női NB I
Vágó Fanni elárulta sikeres pályafutása titkát
2021. május. 25., 19:11
Vágó Fanni elárulta sikeres pályafutása titkát
Vágó Fanninak, egyszerűen az élete a labdarúgás
Az M4 sportcsatorna női labdarúgó magazinjának stábja Vágó Fannival forgatott anyagot. Az interjú apropóját az adta, hogy a 125-szörös válogatott támadó két fronton is érdekelt az ezekben a napokban folyó rájátszásokban: játékosként a Simple Női Liga aranyérmének megszerzése a célja, míg edzőként az általa irányított Soroksár feljutásáért, élvonalbeli tagságáért tesz meg mindent.

A pályafutását Szegeden, a Tisza Volánban – vagy, ahogy az interjúban elmondja, sokkal inkább a családi kertben – elkezdő játékos, aki itthon, nevelőklubja után az 1. FC Femina, a Győri ETO FC az MTK Hungária labdarúgója volt most pedig az FTC-Telekom mezét viseli, a határokon túl négy országban is kipróbálhatta magát. Játszott a német női Bundesligában, a Crailsheimben, Izlandon a Thróttur Reykjavíkban, azután a román bajnokságban, a kolozsvári Olimpiában, végül pályafutása eddigi legsikeresebb szakaszában Ausztriában, az SKN Sankt Pöltenben.

Utóbbi állomáshelyén kóstolt bele az edzői szakmába is. Kisfiúkból álló csapattal kezdett foglalkozni, de hamar kikötött a nagylányoknál – most pedig csapatát akár a legmagasabb bajnoki osztályba juttathatja.

Aki meghallgatja Farkas Bettina interjúját, hamar rájöhet Vágó Fanni és a sikerei titkára. Egyszerűen, nagyon szereti a futballt és nem tudja enélkül elképzelni az életét.

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom