Minden korábbinál több ország, 51 válogatott jelentkezett a következő női vb selejtezőjére. A fejlődést mutatja, hogy a jövő nyárra tolódott női Európa-bajnokság kvalifikációs sorozatában még „csak” 48 ország csapata viaskodott.
A 9. női labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőjében az UEFA kilenc selejtező-csoportot alakított ki. Ezekből a csoportelsők egyeneságon világbajnoki résztvevők lesznek, míg a csoportok második helyezettjei rájátszásban harcolnak majd a földrészünknek járó 2+1 helyért.
Magyarország a sorsolás előtt a 4. kalapba kapott besorolást, ami azt is jelentette, hogy három, a miénknél magasabb koefficienssel rendelkező és egy alacsonyabban jegyzett csapat lesz az ellenfelünk.
Nadine Kessler, az UEFA női szakágának vezetője, valamint David Gough, a Versenybizottság vezetője celebrálásában, Nyonban, szerdán tartott sorsoláson először az 1. kalapba sorolt, azaz legerősebb csapatok nevei kerültek a táblára, majd így haladtak lefelé.
Első kalap. SPANYOLORSZÁG: Az európai női futball egyik legdinamikusabban fejlődő országa. A válogatott részt vett a legutóbbi két, a 2015-ös és a 2019-es világbajnokságon; a 2013-as, a 2017-es Európa-bajnokságon, valamint kvalifikálta magát a jövő évi, angliai Eb-re. Spanyolország az évtized elején elsősorban azzal hívta fel a figyelmet magára, hogy kiemelkedően eredményesen szerepelt a korosztályos Európa-bajnokságokon. Spanyolországban a nagyklubok sokat invesztálnak női csapataikba, az FC Barcelona idén másodszor juthat be a Női Bajnokok Ligája döntőjébe, de erős csapattal rendelkezik az Atlético Madrid és egyre többet fektet be a Real Madrid is.
Második kalap. SKÓCIA: A skót válogatott világbajnoki döntőben egyetlen alkalommal szerepelt eddig, a legutóbbi, a franciaországi tornán. A skót lányok játszhattak a 2017-es, hollandiai Eb-n, de a jövő évi angliai tornára nem jutottak ki, Finnország és Portugália mögött a harmadik helyen végeztek a csoportjukban. Alkalmasint a skótokra, – mint ahogy a walesi és az északír csapatra – is igaz, hogy az angol profiliga ereje húzza magával a többi brit válogatottat is.
Harmadik kalap. UKRAJNA: Észak-keleti szomszédunk sem játszott még világbajnokságon, és Eb-n is csak egyszer, 2009-ben szerepelt. Akkori válogatottjukból alig maradt mára hírmondó; felnőtt viszont egy új, tehetséges generáció, amely áprilisban, az Észak-Írország elleni pótselejtezőn bukta el az angliai Eb-részvételt. Tétmérkőzéseinken az ukránok felé billen a mérleg nyelve, de a Markó Edina által vezetett csapat tudott már nyerni Kijevben.
Ötödik kalap. FERÖER-SZIGETEK: A csoport kiscsapata nem játszott még soha nagy tornán. A feröeriek a legutóbbi Eb-selejtezőben a norvágokkal, az északírekkel, a wales-iekkel és a fehéroroszokkal voltak azonos csoportban – nem szereztek pontot. Játékosaik többsége a hazai bajnokságban futballozik, de van dániai légiósuk is.
A csoportmérkőzéseket 2021. szeptember 13-a és 2022. szeptember 6-a között kell lejátszani.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.
Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.
Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.
A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.