A címvédő Ferencváros egészen elképesztő fölénnyel nyerte meg a bajnokság alapszakaszát: mind a 22 bajnokiját megnyerte, 154 lőtt gól mellett mindössze 10-szer kellett középkezdéshez készülődni riválisai gólja után. Döntőbeli ellenfelét, az ETO-t hazai pályán 4-0-ra, idegenben 3-0-ra győzte le, ami nem túl jó előjel a Rába-partiak számára.
– Nagyon sokat fejlődött a csapat, és szép dolog, amit elértünk, de ez csak akkor fog értelmet nyerni és lesz igazán nagy dolog, ha a döntők során sikerül megszerezni a bajnoki aranyat. Azt szeretném, hogy a két meccsen ugyanilyen magabiztossággal tudjunk játszani, ahogy eddig, mert akkor biztos vagyok benne, hogy sikeresek tudunk lenni. A döntő mindig más, mint egy bajnoki, de a csapat kellő rutinnal rendelkezik már ehhez a helyzethez – nyilatkozta Vágó Fanny, a Ferencváros játékos-edzője a FradiMédiának.
A bajnoki előzményeket figyelembe véve a győriek az esélytelenek nyugalmával kezdhetik meg a finálét, az idényben ráadásul már szereztek egy trófeát: ők nyerték meg a Simple Női Kupát, miután a döntőben legyőzték a korábban a Ferencvárost búcsúztató Puskás Akadémiát. Az ETO vezetőedzője, Dörnyei Balázs hosszú évekig dolgozott a Fradiban, tökéletesen ismeri az ellenfél erősségeit, és esetleges gyengéit.
– Nagyon büszke vagyok arra, hogy idáig eljutottunk. Két év alatt másodszor kerültünk be a fináléba, ami szerintem szép teljesítmény a csapattól. Talán túl is teljesítettük az előzetes várakozásokat. Természetesen, ha már idáig eljutottunk, akkor szeretnénk sikeresek lenni ezen a két vagy három mérkőzésen. A bajnoki szezont figyelembe véve nem mi vagyunk az esélyesei a döntőnek, de nem feltett kézzel fogunk kimenni a pályára a Ferencváros ellen – mondta Dörnyei Balázs az eto.hu-nak nyilatkozva.
A bajnoki döntő első felvonására a belépés ingyenes, de szurkolói kártyához és a meccsjegy.fradi.hu oldalon való regisztrációhoz kötött.
Nem kell majd sokat várni a második találkozóra sem, Győrben június 1-én, csütörtökön, 17.45-kor csap össze az ETO FC és az FTC-Telekom.
Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.
Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.
A mai elődöntők után eldőlt, hogy az FTC-Telekom és a Budapest Honvéd vívja meg a Simple Női Kupa döntőjét április 29-én.
Szerdán 14 órakor rendezik a Simple Női Kupa két elődöntőjét: a címvédő ETO a Kocsis Sándor Sportközpontba, a Ferencvároshoz látogat, a Budapest Honvéd pedig Diósgyőrben játszik.
Csiki Anna és Csiszár Henrietta az olasz kupa elődöntőjében találkozott, a mérkőzés 1-1-es döntetlent hozott.
A női NB II Nyugati csoportjának 11. fordulójában mind a négy párban a táblázaton jobb helyen álló csapat győzött. Ezúttal a Veszprém volt szabadnapos.