Nemzetközi
A Chelsea ellen léphet az elődöntőbe a VfL Wolfsburg
2021. március. 13., 14:59
A Chelsea ellen léphet az elődöntőbe a VfL Wolfsburg
Jakabfi Zsanett, élete egyik legjobb meccsét éppen a Chelsea ellen játszotta
Annak ellenére, hogy az 5-0-s francia győzelemmel végződött Paris SG–Sparta Praha mérkőzés visszavágóját még nem játszották le, az UEFA kisorsolta a Női Bajnokok Ligája negyeddöntőinek és elődöntőinek párosítását.

A legjobb nyolc között már nincsenek „kicsik”, de így is azt mondhatjuk, Jakabfi Zsanett csapatának, a VfL Wolfsburgnak, kemény diót kell feltörnie – az európai női futball egyik legdinamikusabban fejlődő nagyágyúja, a Chelsea lesz a „Farkasok” ellenfele. A mérkőzés – a továbbjutás tétje mellett – legalább két dolog miatt különlegesen érdekes. Az egyik, hogy Jakabfi élete egyik, vagy „a” legjobb meccsét a Stanford Bridge-en, éppen a Chelsea ellen játszotta: 2016. október 5-én – a Női Bajnokok Ligája azon kiírásában, amelyben azután a sorozat gólkirálya lett – az ő mesterhármasával nyert a VfL Wolfsburg, eldöntve ezzel a párharcot már az első mérkőzésen. (A következő kiírásban az elődöntőben találkozott a két csapat, akkor is a németek nyertek.) A másik érdekesség Pernille Harder személye: a magyar válogatott által is jól ismert dán csatár, akit Európa legjobb három támadója közé sorolhatunk, éppen a VfL Wolfsburgban lett nemzetközi sztárrá, majd Wolfsburgból költözött át Londonba.

Marozsán Dzsenifer csapata, a címvédő Olympique Lyonnais még nem tudhatja biztosan, mely csapat ellen játszik a negyeddöntőben. Az OL ellenfele a PSG–Sparta Praha páros továbbjutója lesz.

Az UEFA, az immár megszokott módon „dupla sorsolást” tartott, megismertük az elődöntő párosítását, a május 16-i, göteborgi döntőhöz vezető út ágrajzát is.

A negyeddöntő párosítása:

Bayern München (német)–Rosengard (svéd)

PSG (francia)/Sparta Praha (cseh)–Olympique Lyonnais (francia)

FC Barcelona (spanyol)–Manchester City (angol)

Chelsea FC (angol)–VfL Wolfsburg (német)

Az elődöntőben:

PSG/Sparta Praha, vagy OL – FC Barcelona vagy Manchester City

Bayern München, vagy Rosengard – Chelsea FC, vagy VfL Wolfsburg

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom