Nemzetközi
A Chelsea legyőzte Budapesten a VfL Wolfsburgot
2021. március. 24., 18:28
A Chelsea legyőzte Budapesten a VfL Wolfsburgot
A korábban a Wolfsburgban Jakabfiékkal együtt játszó Pernille Harder (középen) ezúttal már egykori csapattársai ellen villogott
Fotó: uefa.com
Kettő-egyes vereséget szenvedett a budapesti Női BL-párbaj első felvonásában a VfL Wolfsburg. Jakabfi Zsanett a 75. percben, Ewa Pajort váltva lépett pályára.

Jakabfi Zsanett Ewa Pajort váltotta, jól küzdött, de neki sem sikerült az egyenlítés. A Chelsea győztes gólját egyébként az a Pernilla Harder szerezte, aki korábban a német sztárcsapat játékosa volt.

Visszavágó egy hét múlva, és miután annak a találkozónak is az újpesti Szusza Ferenc Stadion ad majd otthont, csak az „idegenben” lőtt gólok miatt számít majd, hogy március 31-én a VfL Wolfsburg lesz a pályaválasztó.

A további mérkőzések közül a francia párharcot érdemes kiemelni. (Az előző körben a PSG koronavírus-érintettsége miatt nem tudta lejátszani Prágában a Sparta elleni visszavágót, de az első mérkőzés 5-0-s győzelmének köszönhetően, 5-3-as összesítéssel a párizsiak jutottak a legjobb nyolc közé.) Marozsán Dzseniferék nagy csatát vívtak a Paris SG-vel, melyen egyetlen gól döntött a vendég Olympique Lyonnais javára: ezt Wendie Renard lőtte, 11-esből, a 86. percben.

A másik két párban valószínűleg eldőlt a továbbjutás: FC Barcelona–Manchester City 3-0, és Bayern München–Rosengard 3-0.

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom