Nemzetközi
A címvédő Barcelona ellen is játszanak Kocsán Petráék a Női BL csoportkörében
2021. szeptember. 13., 18:51
A címvédő Barcelona ellen is játszanak Kocsán Petráék a Női BL csoportkörében
Az UEFA hétfőn kisorsolta a női labdarúgás történetének első Bajnokok Ligája-csoportbeosztását. A „mieink” közül Kocsán Petra (TSG 1899 Hoffenheim) és Csiki Anna (BK Häcken) csapata egyaránt a 3. kalapból várta az ankétot, azaz azt tudtuk, össze nem kerülhetnek. A végére kiderült, mindkét válogatott játékosunk klubja nehéz, de nem lehetetlen feladatot kapott a klubjaik előtt álló hatfordulós sorozatban.

CSIKI ANNA: – Nagyon izgatottan vártam a csoportkör sorsolását. Azt gondolom, nagyon jó kvalitású csapatok ellen lesz lehetőségünk pályára lépni. A Bayern Münchent és a Lyont sem kell senkinek bemutatni, illetve a Benfica is nagyon erős játékerőt képvisel. Az ilyen mérkőzésekért jó futballistának lenni, mindenki extra motivációt érez, ha a Bajnokok Ligájában léphet pályára. Nagyon örülök, hogy a következő 3 hónapban 6 ilyen tétmérkőzésen is lesz lehetőségem megmutatni magam.

Érdemes a lényeggel kezdeni. Az ezúttal is Nadine Kessler, az UEFA női szakágvezetője által vezényelt sorsoláson, az A-csoportba a Chelsea Women (angol), a VfL Wolfsburg (német), a Juventus (olasz) és a Servette (svájci; a B-csoportba a Paris Saint-Germain (francia), a Breidablik (izlandi), a Real Madrid (spanyol) és a WFC Zsitlobud (ukrán); a C-csoportba az FC Barcelona (spanyol), az Arsenal Ladies (angol), a TSG 1899 HOFFENHEIM (német) és az HB Køge (dán), a D-csoportba pedig az FC Bayern München (német), az Olympique Lyonnais (francia), a BK HÄCKEN (svéd) és az SL Benfica (portugál) került. 

A sorsolás előtt szabály volt az, hogy az azonos országbeliek nem kerülhetnek egy csoportba, de még azonos színnel jelölt (az A és a B a „piros, a C és a D a kék jelű) kvartettbe sem – utóbbit azért, hogy az éló közvetítésekkel kitérhessenek egymás elől.

KOCSÁN PETRA: – Nemrég szálltam le a repülőgépről, megyek a válogatott edzőtáborába. Mivel repültem, elküldték nekem, hogy kikkel játszunk a BL-ben. Nagyon örülök a csoportunknak! Az edzőnkkel beszélgettünk is róla, hogy milyen ellenfeleket szeretnénk és a Barcelona közte volt, tehát egy álom már valóra vált. Ők a címvédők, Európában jelenleg a legjobbak. Jó meccsekre számítok a csoportkörben és bár nagyon erősek az ellenfeleink, szerintem nem lehetetlen a továbbjutás.

Könnyű csoport, vagy könnyű ellenfél itt már nincs, kemény csaták várnak a lányokra – „cserébe” viszont elmondhatjuk, hogy Csiki Anna és Kocsán Petra Európa legszűkebb elitjével csatázik majd.A tizenhat csapat október 5-én és 6-án kezdi meg a csoportkört, az utolsó fordulóra pedig december 15-én és 16-án kerül sor. Nyolc csapat, valamennyi csoport első két helyezettje jut tovább a tavaszi – már egyenes kieséses rendszerű – negyeddöntőbe.  Az UEFA a 2021-2022-es kiírástól kezdve, igyekszik a női kupasorozatot is minél inkább a férfiak BL-jéhez hasonlóvá tenni. Hétközi fordulók lesznek, amelynek játéknapjaival a csoportok kitérnek egymás elől, hogy a szurkolók minél több mérkőzést láthassanak, illetve – ahogy Nadine Kessler mondta – a játékosok minél több kislány példaképévé válhassanak. Újdonság, méghozzá fontos újdonság, hogy az UEFA és a DAZN szerződésének köszönhetően, minden mérkőzést láthatunk majd a sorozat YouTube-csatornáján, és a geokód miatt sem kell senkinek izgulni.

 

Női NB I Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

Női NB I Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

Hírajánló

Spanyolországban tartja Eb-selejtezős főpróbáját a női U19

A női U19-es válogatott február 28-án Svédország, március 6-án pedig az Amerikai Egyesült Államok ellen lép pályára a spanyolországi San Pedro del Pinatarban.

2026. február. 25., 15:30
Elkezdődött a Simple Női Liga: a Fradi átvette a tabella vezetését

Gól nélküli döntetlent hozott a Puskás Akadémia-MTK-mérkőzés a Simple Női Liga első 2026-os fordulójában, így a Diósgyőrben fölényes győzelmet arató FTC-Telekom pontelőnnyel vezeti a táblázatot.

2026. február. 23., 14:38
Megújult keretekkel indul a Simple Női Liga tavasza

Szombaton játsszák az első 2026-os mérkőzéseket a Simple Női Ligában. Az első három helyen azonos pontszámmal áll az MTK, a Puskás Akadémia és az FTC-Telekom. Közülük kettő játssza a forduló rangadóját a Pancho Arénában.

2026. február. 19., 17:22
Női U17: Portugália és Spanyolország ellen is pályára lépünk az A ligában

A női U17-es válogatott ahogy ősszel, úgy tavasszal is Portugália ellen kezdi az A ligás szereplését, majd ismét Spanyolország ellen folytatja, s ezúttal Koszovó ellen zárja a megméretést.

2026. február. 19., 13:57

Csapatok

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Wizz

SZPONZORAINK

  • Macdonalds
  • Borsodi
  • Telekom